Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

RÖVIDEN

Újabb kijutás

Románia 21 éven aluliak labdarúgó-válogatottja zsinórban második alkalommal jutott ki a korosztályos Európa-bajnokságra, amit 2021-ben Magyarország és Szlovénia közösen fog megrendezni. Adrian Mutu szövetségi kapitány legénysége kedd este Ploieşti-en a 8-as csoport éllovasával, Dániával 1–1-et játszott, és az így szerzett ponttal a tíz selejtező széria legjobb öt második helyezettje között zárt. Románia 2019-ben az olaszországi Eb elődöntőjéig jutott el, és ezzel kivívta a tokiói olimpián való részvételt is. A 2021-es Eb-n a négy csoport mérkőzéseit március 24–31. között rendezik, a csoportgyőztesek pedig május 31. – június 6. között elődöntőket, döntőket játszanak.

Belgium és Olaszország is döntőzik

A franciák és a spanyolok mellett a belga és az olasz válogatott lesz ott a labdarúgó Nemzetek Ligája 2021 őszén sorra kerülő négyes döntőjében. Az A divízió utolsó mérkőzésein a világbajnoki bronzérmes, világranglista-vezető belgák a vendég dánok 4-2-es legyőzésével, míg az olaszok a bosnyákok otthonában aratott sikerükkel biztosították helyüket a végjátékban.

Az NL 2020/21-es idényéből két pótselejtezős helyet osztanak ki a következő vb-re, de hogy melyik két válogatotté lesz, az csak az európai vb-selejtezők 2021 novemberi zárása után derül ki. Ezt a két helyet ugyanis a két legjobb olyan csoportgyőztes kapja meg, amely a vb-selejtezők során nem végez az automatikus kijutást jelentő első, vagy a pótselejtezőt eredményező második helyen.

Rozsnyói nagy ugrások

Barcarozsnyó Polgármesteri Hivatala, a Nemzetközi Sí-szövetség (FIS), valamint a Román Sí- és Biatlon-szövetség (FRSB) illetékesei a minap aláírták a közös egyezményt és szerződést, amely szentesíti a 2021. február 18–20-i síugró Világkupa-verseny megrendezését a híres rozsnyói pályán. A háromnapos viadal különleges látványt ígér, hiszen lesz női és férfi verseny, valamint vegyes páros is, ahol két hölgy (lány) és két férfi (fiú) alkot egy-egy csapatot. A rendezők a világ legjobbjait várják a versenyre, mindenki azt reméli, hogy a koronavírus-járvány nem lesz akadály, illetve zavaró tényező. (bl)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük