Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

A döntőért a Sepsi–SIC

Akár már ma bebiztosíthatja a döntős szereplés jogát a címvédésre készülő Sepsi–SIC a női kosárlabda Nemzeti Liga elődöntőjének második ütközetében. A zöld-fehérek 18 órától mérkőznek a Brassói Olimpia otthonában. Az elődöntő első, szombati felvonásán Zoran Mikes tanítványai gyakorlatilag az első félidőben eldöntötték a győztes kilétét a 24 pontot szóró Marshall és a dupla-duplázó Shegog vezényletével 89-44 arányú elsöprő sikert aratva. Ezt megelőzően az alapszakaszban és a középszakaszban összesen négyszer múlták felül a Cenk-alattiakat, az egymás elleni örökmérleg 15-1-et mutat a mi javunkra. Ilyen előzmények dacára sem ígérkezik sétagaloppnak a mai párbaj, erre figyelmeztet a Sepsi–SIC vezetőedzője is. „Az egy másik meccs lesz, akármi megtörténhet, de jók vagyunk, erősek vagyunk, felkészültek vagyunk, és nagyon remélem, hogy semmi meglepő nem jön közbe, kettőből behúzzuk a párharcot” – nyilatkozta a szombati meccs után Zoran Mikes.

 

Kupaszerda Háromszéken

Tegnap a Gelence – Uzon párharccal megkezdődött a megyei labdarúgó Román-kupa negyeddöntője, a többi három találkozót ma délutánra ütemezték be. A címvédő Papolci FC Bardocra utazik, a tavalyi döntős Berecki FC Nagyajtára látogat, míg a Kézdivásárhelyi SE Illyefalván veszi fel a kesztyűt. A mérkőzések 17 órakor kezdődnek, a következő program szerint: Bardoc – Papolc, Illyefalva – Kézdivásárhelyi SE, Nagyajta – Bereck.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük