Röviden

Verhető ellenfelek
Kedden a második számú európai labdarúgó-klubtorna, az Európa Liga selejtezőinek 1. fordulós párosítását is kisorsolták. A magyar csapatok közül a MOL Fehérvár FC a montenegrói FK Zeta, a Debreceni VSC az albán FK Kukësi, a Budapest Honvéd pedig a litván FK Zalgiris Vilnius csapatával találkozik (a fehérváriak idegenben, a többiek otthon kezdenek). A román csapatok közül a Krajovai Universitatea idegenben kezd az azeri Sabai ellen, míg a FCSB hazai pályán mérkőzik először a moldáv Milsami Orhei együttesével. A kupagyőztes Viitorul a 2. fordulóban kapcsolódik be a küzdelmekbe. A párharcok első mérkőzéseit július 11-én, a visszavágókat egy héttel később rendezik. <<

Marad a büntetés
Nem esett meg az UEFA szíve a Paris Saint-Germainen és Neymaron. A brazil sztár még áprilisban kapott eltiltást a Manchester United elleni BL-nyolcaddöntő után, mert a közösségi médiában bírálta a játékvezetők ténykedését. A PSG fellebbezett az európai szövetségnél, azonban a szervezet nem visszakozott, így Neymar a 2019/2020-as BL-szezont hárommeccses eltiltással kezdi. <<

 

A legjobb befektetések
A mértékadó transfermarkt.com szerint 2018. július 1-je óta, tehát egy év alatt az angol Jadon Sancho értéke emelkedett a legtöbbet. Jelenleg 100 millió euróra taksálják a Dortmund játékosát, ami azt jelenti, 85 millióval ér többet, mint tavaly nyáron. Ha azt nézzük, hogy a németek 2017 nyarán még 8 milliót se fizettek érte, mondhatni jó befektetést csináltak. Kylian Mbappé jelenlegi kétszer annyit ér, mint Sancho, de az ő értéke egy év alatt „csak” 80 millióval nőtt. A harmadik helyen a holland Frenkie de Jong áll, akiért 85 milliót fizetett nemrég a Barcelona. Az Ajax középpályásának értéke egy év alatt 78 millióval nőtt meg. Joao Felixet fél Európa akarja, bár a spanyol lapok már tényként közlik, hogy az Atlético 120 millióért megveszi őt. A transfermarkt ugyan csak 70 millióra taksálja, de már úgy is 68 millióval többet ér, mint 2018 nyarán. A szintén 20 esztendős német Kai Havertz a Leverkusen saját nevelésű labdarúgója, jelenleg 90 milliót ér, 62-vel többet, mint tavaly. <<

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.