Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Halep kiesett Párizsban

Két sima szettben (6–2, 6–4) alulmaradt a címvédő, 3. helyen kiemelt Simona Halep a francia nyílt teniszbajnokság (Roland Garros) negyeddöntőjében. A konstancai teniszezőt a midnössze 17 éves, orosz szülőktől származó, de az Egyesült Államokban született Amanda Anisimova győzte le. Az amerikai tinilány az első szettben szinte hibátlan teljesítményt nyújtott, agresszív ütéseire a korábbi világelső románnak alig-alig volt csak válasza, így kevesebb mint fél óra elteltével Anisimovánál volt az előny. A második játszmában 3–0-ra, majd 4–1-re is vezetett a továbbra is remekül teniszező amerikai játékos, ám ekkor Halep magára talált és kiegyenlített, majd 4–4-nél bréklabdához jutott. Anisimova ezt hárította, hozta a szerváját, majd a következő játékban – a mérkőzés során negyedszer is – brékelni tudta Halepet, így pályafutása első Grand Slam-elődöntőjére készülhet. Ellenfele az ausztrál Ashleigh Barty lesz, aki az amerikai Madison Keys felett diadalmaskodott ugyancsak két játszmában.

Hirdetés
Hirdetés

Neagoet nem csípik az ultrák

Eugen Neagoe annak ellenére marad a Dinamónál, hogy a bukaresti egylet ultrái megakadályozták az 52 éves, legutóbb a Sepsi OSK-t a felsőházi rájátszásba vezető tréner bemutatkozó sajtótájékoztatóját.Hiába végzett csupán a kilencedik helyen a román élvonalban Mircea Rednic irányításával a Dinamo, a játékosként és edzőként is klublegendának számító tréner továbbra is élvezi a szurkolók bizalmát. A vezetőségét kevésbé, a közel nyolc hónap alatt több mint negyven játékost elküldő és igazoló szakembert a hét elején menesztették, a helyére Neagoét szerződtették. A kinevezés hírére az ultrák a klub főrészvényesének, Ionut Negoiţának a szállodája előtt tüntettek, ahol több fát is felgyújtottak, majd szerda délután elfoglalták a csapat edzőközpontjának sajtótermét, hogy megakadályozzák Neagoe bemutatását. A főrészvényes kijelentette, nem enged a szurkolók nyomásának, és be fogja hajtani rajtuk az okozott kárt. Neagoe a hírek szerint közölte, marad a csapatnál, mi több, két játékost is a klubhoz csábít.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. június 10., 18:18
    ÉRTÉKELÉS: 4

    ”Diszpolgarmester”Ur! Kezdin a Vagohid es a Vasut utcakkat folujjito ceg [ez is] csodbe ment?Juniust irunk es meg egy ;kapa; vagast nem csinaltak az iden,habar a Vagohidat mar aprilis vegen bekellett volna fejezni.//Lasd az utca vegen levo tablat//

    • User
      Dátum: 2019. június 11., 9:07
      ÉRTÉKELÉS: 5

      Ha már itt tartunk: nagyon halkan megkérdezném, mi lészen a Nyújtódra magígért járdákkal? A télen ástak, fúrtak, faragtak, elástak egy-két csövet de csak sár, gödrök és felszabdalt terep maradt utánuk, ezt megfejelték annyival, hogy a kapuk elé leürítettek pár talicska tört követ, amit úgy-ahogy elegyengettek! Azóta eltelt vagy 3-4 hónap és nem történt semmi. Mi várható?

  • User
    Dátum: 2019. június 11., 21:02
    ÉRTÉKELÉS: 2

    És vajon mi lesz a Nagypatak felé vezető úttal? lassan már gyalog is járhatatlan lesz … amikor aláírták a szerződést a megye nagyjai felvonultak, utat álltak el, azóta semmi csak a gödrök nőnek, gyarapodnak szépen.Isten óvja azt a sofőrt aki véletlenül belehajt egybe.Pedig még fákat is ültettek a délcegebb gödrökbe de szégyenletükben inkább nem éltek meg mondván mégiscsak megyerangú útról van szó.Hahó hatalmasságok, járt arra mostanság valaki????? Ideje volna ….