Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Magabiztosan menetelnek

Háromgólos kiütéses győzelmet aratott a Kolozsvári CFR az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában a fővárosi Dinamo vendégeként. A Toni Conceicao által irányított fellegváriak győzelme egy percig sem volt kérdéses a lefagyott fővárosi pályán. A CFR a 35. percben szerezte meg a vezetést Adrian Păun révén, majd az 51. percben Culio értékesítette a Țucudean által kiharcolt büntetőt, a véghajrában pedig a maga a bajnokság gólkirálya, Țucudean is betalált. Újabb győzelmével a CFR tartja első helyét a tabellán, és folytatja kiváló sorozatát, hiszen szeptember 2-a óta veretlen a bajnokságban, ez idő alatt nyolc győzelmet és három döntetlent összesített, és 39-re növelte pontjai számát. A következő fordulóban a kolozsvári alakulat nehezebb mérkőzésre számít, szombaton 20 órától a Medgyesi Gázmetánt fogadja a fellegvári stadionban.

 

A fejlesztések eredménye

2021-ben Magyarország és Szlovénia közösen rendezi az U21-es labdarúgó Európa-bajnokságot – hozta nyilvánosságra a döntését az UEFA. A 2021 júniusában sorra kerülő korosztályos Eb-t hat helyszínen rendezik, 12 csapat részvételével, a tervek szerint Székesfehérvárott, Szombathelyen és Budapesten, illetve Celjében, Ljubljanában és Mariborban. A magyar és a szlovén válogatott rendezőként automatikusan ott lesz a tornán, tehát nem vesz részt a jövő ősszel induló Eb-selejtező sorozatban, az Európa-bajnokságig kizárólag felkészülési mérkőzéseken lép pályára. A 2021-es Eb nyitómérkőzését Ljubljanában, a torna döntőjét Magyarországon rendezik. Az Európa-bajnokság csoportküzdelmei három darab négycsapatos csoportban zajlanak, a csoportgyőztesek és a legjobb második helyezett jut be a torna elődöntőjébe. Az Eb-sorozatban az 1998. január 1. után született játékosok vehetnek részt.

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint Magyarország történetében példa nélküli, hogy egymást követő három évben három rangos eseményt rendezhessen meg: Budapest jövőre a női Bajnokok Ligája döntőjének, 2020-ban pedig felnőtt Európa-bajnoki mérkőzéseknek ad otthont. Korábban 2014-ben az U19-es, 1990-ben az U18-as, míg 1985-ben az U16-os Eb-t rendezte meg Magyarország.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük