Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Edzőmeccsek a címvédőnek
A háromszoros bajnok és háromszoros Román-kupagyőztes Sepsi–SIC női kosárlabdacsapata pénteken és szombaton 20 órától edzőmérkőzést játszik a Predrag Stanojcic irányította Konstancai Phoenix csapatával. Mint ismeretes, az októberben rajtoló, 13 csapatos női bajnokságot két értékcsoportban rendezik meg. Az A-csoportban a Sepsi–SIC mellett további öt csapat mérkőzik egymással oda-vissza alapon, míg a B-jelűbe kerül a maradék hét résztvevő, így a Phoenix is. Az alapszakasz után megfordul a helyzet. A piros csoportban játszanak majd heten egy újabb oda-vissza kört: az A csoport résztvevőihez a B csoport győztese is csatlakozik. A sárga csoportban hat csapat marad, amelyek a rájátszás utolsó kiadó helyéért csatáznak. A rájátszásban az első nyolc csapat vesz részt (hét a piros csoportból és a győztes a sárga csoportból). <<

Papírformaszerű eredmények
A labdarúgó Román-kupa megyei szakaszának 1. fordulójában az V. ligában érdekelt csapatok között a következő eredmények születtek: Kommandó – Zabola 4-3, Árkos – Uzon 5-0, Szotyor – Hidvég 7-2, Nagybacon – Bölön 0-2. A 2. forduló párosításai (szeptember 30.): Árkos – Kommandó, Szotyor – Bölön. <<

Döntögették a fákat
A gidófalvi napok alkalmával 80 vegyes dobásos tekeversenyt szerveztek. A megmérettetésre két kategóriában – 50 éven alattiak és felettiek – lehetett nevezni. Kiélezett küzdelem után alakult ki a végső sorrend. 50 év alattiak: 1. Kádár Béla (Bodok) 362 döntött fával, 2. Lőrincz József (Bodok) 346, 3. Szabó Attila (Sepsikálnok) 337; 50 év felett: 1. Tóth László (Kézdivásárhelyi SE) 341, 2. Kiss Árpád (KSE) 333, 3. Jancsó Csaba (KSE) 316. <<

Kerékpártúrára fel!
A Kendu Egyesület országúti kerékpártúrát szervez szeptember 15-én, szombaton Kézdivásárhelyről a putnai vízeséshez. A táv oda-vissza 110 km, 1500 méter szintkülönbséggel és 12%-os emelkedőkkel. Országúti kerékpárral és MTB-vel is teljesíthető, kötelező a sisak használata, legalább egy hátsó lámpával legyen felszerelve a kerékpár! Indulás reggel 8 órakor a sportcsarnok előtti térről. Hazaérkezés 19 órakor. Érdeklődni a 0746 319 358-as telefonszámon. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük