Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Elment az Aranycsapat 12. játékosa

Kilencvenhat éves korában, szerdára virradóra elhunyt Szepesi György legendás rádiós sportriporter. Az 1922. február 5-én Budapesten született szakember jóllehet tizenkét éves korától igazolt játékos volt alsóbb osztályokban, hamar belátta, hogy nem olyan tehetséges, mint az akkor világhírű magyar focisták. Úgy érezte, hogy a pálya széléről többet tud nyújtani a sportnak. Ez utóbbit szó szerint kell érteni, mert 1945-ben rádiós lett, s az oldalvonal mellett állva közvetítette a meccseket. Ezek közül alighanem a leghíresebb az 1953-as londoni 6–3, az „évszázad mérkőzése”, amelyet milliók hallgattak idehaza, Szepesire pedig ráragadt az elismerő minősítés: ő az Aranycsapat 12. játékosa.

Az olimpiáról először 1948-ban tudósított, s sorozatban tizenöt ötkarikás nyári játékról közvetített egyedi stílusban. Egy híján ötven magyar olimpiai aranyérem megszületésénél lehetett ott, az 1964-ben Tokióban győztes magyar vízilabda-válogatott döntő mérkőzésén például egy ország kiáltotta vele: „Lőj, Dömötör!” Emellett tizennégy labdarúgó-világbajnokságnak is a kommentátora volt, s bekerült a Guinness Rekordok könyvébe. Ő ugyanis a világ leghosszabb időn át tevékenykedő sportriportere, a 2005-ös Magyarország–Argentína barátságos futballmérkőzésnek csaknem napra pontosan hatvan évvel azután lehetett a rádiós szakkommentátora, hogy az 1945-ös magyar–osztrákon bemutatkozott sportriporterként.

 

A svéd bajnok legyűrte a románt

1–0-s vereséget szenvedett a Kolozsvári CFR a Bajnokok Ligája második selejtezőkörének első mérkőzésén a svéd Malmö FF-től, és ezzel komoly hátrányba került a svédországi visszavágó előtt. Edward Iordănescu bajnokcsapata rendkívül visszafogottan futballozta végig a találkozót, a vasutasoknak egy kaput eltaláló lövése sem volt a 90 perc leforgása alatt. Lássuk be, ennél jóval többre lesz szükség, ha a legrangosabb európai kupasorozatban akarnak szerepelni. Folytatás jövő szerdán Malmöben, a győztes a 3. körben a Ludogorec Razdrag/Vidi párharc győztesével mérkőzik meg a play-off-ba jutásért.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük