Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Rádióval a csúcsokon

Rádióval a csúcsokon Sport

Érdekes versenyprogram résztvevője a kézdivásárhelyi születésű Kertész Csaba Zoltán elektromérnök, jelenleg a brassói Transilvania Egyetem és a szentgyörgyi Puskás Tivadar Líceum oktatója. Amatőr rádiósként egy olyan verseny részese, amely a csúcsok és a rádióösszeköttetések technikai nehézségeinek leküzdéséről szól. Ő ezt már kétezerszer megtette.

 A SOTA – Summit on the Air versenyt 2002-ben indították el olyan rádióamatőrök, akik ezzel a szenvedéllyel párhuzamosan a hegymászásnak is hódoltak. A teljesítmény ebben az esetben azt jelenti, hogy a versenyző megmászik egy csúcsot, és onnan rádiókapcsolatot létesít 4 személlyel, akik hitelesítik az eredményt. A szabályzat szerint csúcsnak számít a környezetéhez képest legalább 150 méterre kiemelkedő hegytető, ami adott esetben lehet 500 vagy akár 7500 méteres magasságban. Ezeket a NASA feltérképezte, betáplálta egy adatbázisba, amely hozzáférhető a rádiósoknak. A csúcstámadás csak önerőből történhet, azaz gyalog vagy biciklivel, rádióösszeköttetést pedig kizárólag az emberfia által felcipelt, 5–10 kilónyi, saját rádió-felszereléssel szabad létesíteni. A körülmények ugyan nem ellenőrizhetők, de a SOTA angol ötletgazdáiban meg sem fordult, hogy valaki esetleg csalna.

A hegycsúcsok pontokat érnek, magasságtól függően 1 és 10 pont közötti értéket, aki pedig eléri az 1000-ret, megkapja a megtisztelő Mountain Goat címet-rangot és az ezzel járó szép trófeát. Ennek birtokosa már Kertész Csaba is, mi több, az elmúlt hétvégén a Csalhó-hegység 1907 méter magas Nagy Aklos csúcs megmászásával a kétezredik pontot is inkasszálta. Nem volt könnyű, a rossz időben elég nehezen ment a rádióösszeköttetés létesítése, de sikerült.

1000 pont eléréséhez 130–150 csúcsot kell megmászni, a 2000 pont mögött tehát legalább 280–300 hegymászás van. Bőven van még Romániában is megtámadható hegy, az adatbázisban 1100 van nyilvántartva, de ebből 250–300 az, ami hozzáférhető, turistaösvény vezet rá – tudjuk meg.

A rádióamatőr örömei közé tartozik, ha sikerül olyan emberrel kapcsolatot teremteni, aki maga is hegycsúcson van (Summit to Summit) így kivételes esemény volt, amikor nemrég Új-Kaledóniából, a Föld másik oldalán lévő csúcsról fogta egy hasonló svájci rádiós hívójelét. Az egyébként egy külön verseny, hogy fogadják a csúcson levők hívását, ezzel is pontot lehet nyerni azoknak, akik kényelmes otthoni rádiószobájukban várják a hívásokat, ők 1000 pont után elnyerik a shack sloth címet – ami annyit tesz, hogy rádiózó lajhár, ugyanis a shack jelenti a legtöbb amatőrnek otthon felszerelt kis rádióskuckóját, a sloth pedig a lajhár. Nos, Kertész Csabának nincs ilyen kuckója, de a csúcsokról fogadva a pályatársak jeleit, ő is begyűjtötte ezt a címet.

A világon mintegy 6000 aktivátor, tehát túrázó rádiós van

A Puskás Tivadar líceumban működő kis rádióamatőr klub néhány diákját a túrázó tanárok – Kertész Csaba mellett Gajdó Éva tanárnő is – már többször magukkal vitték a hegyekbe, áprilisban le is vizsgáznak majd, hiszen e hobbisport műveléséhez igazolvány kell. Remélhetően sikerül az ifjakban annyi adrenalint megmozgatni, amennyi elég ahhoz, hogy új csúcsok, emberek megismerésével sok elégtétellel és ismerettel gazdagodjanak, és bővüljön a „hegyi kecskék” klubja is.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük