Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Piros-fehérek párbaja

Piros-fehérek párbaja Sport

Szombaton a nagy múltú Dinamo Bukarest otthonában játszik újabb tétmérkőzést a Sepsi OSK labdarúgócsapata, az élvonalbeli pontvadászat 23. fordulójában. A sepsiszentgyörgyiek a negyedik helyről várják a találkozót, és, hogy ezt továbbra is biztosan megtartsák, le kell gyűrniük a fővárosiakat.

Hirdetés
Hirdetés

A nehéz helyzetben levő Sepsi OSK több sebből vérezve is megtartotta rangsorbeli negyedik helyét, a koronavírus-járvány miatt meglehetősen tartalékosan kiálló piros-fehérek értékes pontokat gyűjtöttek, nyolc győzelmükkel, tíz döntetlenjükkel és három vereségükkel őrzik előkelő pozíciójukat, úgy is, hogy egy meccsel kevesebbet játszottak. Soron következő ellenfelük a döcögő szezonkezdésnek betudhatóan huszonkét mérkőzéséből hetet megnyert, négyszer játszott döntetlent, és tizenegyszer hagyta el vesztesen a pályát. Így gyűjtött 25 pontot, amivel a 11. helyet foglalja el a tabellán.

Ami a két együttes közti örökmérleget illeti, meglehetősen kiegyensúlyozott a mutató: az eddigi tíz egymás elleni bajnokin négyszer győzött a Sepsi OSK, ugyanennyi alkalommal a Dinamo és kétszer egyeztek ki döntetlenben. A legutóbbi három találkozón a sepsiszentgyörgyiek örülhettek a sikernek, utoljára tavaly októberben, amikor Achahbar és Fülöp István góljaival 2–0-ra nyertek hazai pályán.

A statisztika alapján tehát mi vagyunk az összecsapás esélyesei, ettől függetlenül a jelenlegi helyzetben biztosra egy csapat ellen sem mehetünk, ezzel tisztában van Leo Grozavu vezetőedző is, aki maximális koncentrációt vár el játékosaitól a teljes kilencven perc során.

– Mindenki tudja, milyen nehéz helyzetbe kerültünk a koronavírus miatt, továbbra is foghíjas a keretünk, vannak, akik még betegek, vannak, akik visszatértek, de még nem lendültek formába. Nem siránkozásképpen mondom, úgysem szán meg bennünket senki, a lényeg, hogy ebből kell kihozni a maximumot. Nehéz meccsre számítok a Dinamo ellen, annak ellenére, hogy a fővárosi klub is kedvezőtlen perióduson megy keresztül, de olyan játékosai vannak, akik képesek bárkit legyőzni. Mindezek mellett az időjárás is meglehetősen kedvezőtlennek ígérkezik, 21 órától nem lesz könnyű a mínusz fokokban játszani, s aggódom a gyepszőnyeg minősége miatt is – fejtette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Leo Grozavu.

A két piros-fehér mezes csapat összecsapását biztosan nem a helyszínen tekinti meg Diószegi László klubelnök, aki a koronavírus legújabb áldozata a klubnál. A kétoldali tüdőgyulladással diagnosztizált sportvezető már csapata legutóbbi, Jászvásári Poli elleni mérkőzésén sem tudott jelen lenni, ezúttal a kórházból szurkol majd csapatának.

A 23. forduló programja: pénteken 20 órától FC Argeş – FC Viitorul; szombaton 14.30-tól Chindia Târgoviște – Aradi UTA, 21 órától FC Dinamo – Sepsi OSK; vasárnap 12.15-től Jászvásári Poli – Astra Giurgiu, 14.30-tól Academica Clinceni – U Craiova, 19.45-től Hermannstadt – FCSB; hétfőn 17.30-tól FC Botoşani – Medgyesi Gázmetán, 20.30-tól Kolozsvári CFR – FC Voluntari.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük