Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Példa és példakép

Az anyaországban 2004 óta törvény szabályozza a Nemzet Sportolója státust. Egyszerre 12 élő (sport)személyiség birtokolhatja a kitüntetést, illetve az azzal járó életjáradékot. A díj odaítélésének szempontjai nem kizárólag a sportpályafutás érmekben, bajnoki címekben mérhető eredményességét követik, hanem azt is, hogy az érintett személy az élsportolói pályafutásának befejeződése után mivel, hogyan járult hozzá az országa, a szűkebb és tágabb emberi közössége sportmozgalmának erősítéséhez.

Hirdetés
Hirdetés

A Nemzet Sportolója társaságnak hatvan éven felüliek lehetnek a tagjai. Arra is kitér a szabályzat, hogy a 12 tag valamelyikének elhalálozása esetén a helyére új tagot választanak. A tényleges tagfelvételt megelőzően az életben lévő tagok és más illetékesek is javasolnak, széles körű eszmecsere zajlik, míg végül az éppen hivatalában lévő illetékes sportszerv bejelenti a döntést.

Idén a 93. életévében elhunyt Székely Éva (úszó olimpiai bajnok) helyére Monspart Sarolta (sz. 1944. november 17.) lett a Nemzet Sportolója illusztris társaság 12. csapattagja. Korábban már kétszer szerepelt a neve a jelöltek között (2006, 2007), most ő a befutó. Megérdemli!

Monspart Sarolta az 1972-es csehszlovákiai tájfutó világbajnokság női egyéni versenyének aranyérmese. Akkor még „tájékozódási futás” volt a sportág neve, sőt, erdélyi és romániai magyar újságokban „turisztikai tájékozódási futás” (a román „orientare turistica” tükörfordításaként). Az „erdei sportág” történetében az első olyan női tájfutó világbajnok, aki nem skandináv állambeli – elsősorban ilyen szempontból volt világszenzáció akkoriban. Az 1970-es években Saci volt az első európai nő, aki 3 órán belül szaladta le a maratoni távot. Számos sífutó magyar bajnoki címe is van, és ki tudja, mennyivel több lehetne, ha 1978-ban nem szól közbe az undok és rettegett parazita – egy kullancs!

Monspart Sarolta a halál torkából tért vissza a sportpályákra. Kullancs okozta enkefalitisz (agyvelőgyulladás) betegségből, halál- és bénulás-közeli helyzetből épült fel annyira, hogy képes lett még szaladni, gyalogolni, és évtizedeken át másokat is erre ösztökélni. Az anyaországi szabadidősport egyik motorja, szíve, lelke lett. Sportolóként példakép. Élete, küzdelme, győzelme példa minden csüggedőnek és remélőnek!

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások