Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Palánk alatt az utánpótlás

Palánk alatt az utánpótlás Sport

Hosszú kihagyás után a Román Kosárlabda-szövetség (FRB) rábólintott az utánpótlás-bajnokságok megrendezésére, a járványhelyzetre való tekintettel a korosztályos pontvadászatokat is buboréktornák formájában bonyolítják le. Az elmúlt hétvégén az U13-as és U16-os korosztály lépett pályára, mind a fiúknál, mind a lányoknál háromszéki résztvevőkkel.

A Sepsiszentgyörgyi ISK az U16-os korosztályúak kiírásában volt érdekelt a hétvégi tornákon, a Nemes Áron által irányított lánycsapat hazai rendezésű mérkőzéseken bizonyíthatott, míg a Kovasch Norbert vezette fiúcsapat Nagyszebenbe látogatott. A Sepsi ISK U16-os lánycsapata a CSM Ploiești és a Bukaresti Dan Dacian együttesével mérte össze erejét, a kiírás alapján két-két alkalommal a Bogdán Antal Sportteremben. A kosaras lányok előbb könnyedén (69–52), majd szoros küzdelemben (49–47) nyertek Ploiești ellen, ezt követően pedig a fővárosiakat 53–51 arányban múlták felül az első meccsen. A Dan Dacian elleni második, egyben a torna utolsó mérkőzésének tétje az első hely volt, sokáig a szentgyörgyieknek állt a zászló, azonban a legvégén a bukarestiek behúzták a győzelmet (60–63). Nemes Áron tanítványai a középszakaszban folytatják a sorozatot március 20–21-én.

Hirdetés
Hirdetés

A továbbjutást az ISK fiúcsapata is kiharcolta, akik Nagyszebenben kétszer is megmérkőztek a helyi ISK, valamint CSU képviselőivel. A háromszéki legények kategorikus, 90–44 arányú győzelemmel kezdtek a Szebeni ISK-val szemben, majd 90–56-ra kikaptak a rutinosabb CSU-tól. Másnap is alulmaradtak a CSU-val szemben (53–83), illetve utolsó másodperces kosárral 62–61-re diadalmaskodtak a helyi ISK-val szemben, így második helyről léptek tovább.

Kézdivásárhelyen a KSE U16-os fiúcsapata volt a házigazdája a tornának. A KSE 67–64 arányú vereséget szenvedett a Csíkszeredai VSK-tól, 99–18 arányban hajtott fejet a későbbi csoportgyőztes Kolozsvári U-BT-vel szemben, illetve 79–62 arányban kapott ki a Kolozsvári Viitorultól. Ljubomir Kolarevic tanítványai így a csoport negyedik helyén fejezték be a tornát.

A legkisebb korosztályúak, a tizenhárom év alattiak (U13) kiírásában is akadt Háromszéknek képviselője, mégpedig a Sepsi–SIC csapata. A kis zöld-fehér mezesek négy szoros mérkőzésen maradtak alul bukaresti ellenfeleikkel szemben a Sepsi Arénában. Eredményeik: 55–61 és 43–55 a Bukaresti ABC Oroszlánok ellen, 56–58 és 50–60 a Bukaresti Dan Dacian ellen. A Rusz István irányította Sepsi–SIC az első buboréktorna után a C-csoport harmadik helyét foglalja el.

Az előttünk álló hétvégén az U14-es és U18-as korosztályon a bizonyítás sora, a Sepsi ISK-nak és a Nagy Mózes SK-nak is szurkolhatunk. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük