Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ötödször 100 pont fölött

Ötödször 100 pont fölött Sport

A Sepsi–SIC szombaton, a papírformát igazolva, 104–67 (24–18, 24–13, 33–10, 23–26) arányú győzelmet aratott a Kolozsvári U felett a Sepsi Arénában, a női kosárlabda Nemzeti Liga középszakaszának 2. fordulójában, a hibátlan zöld-fehér mezesek a bajnokságban zsinórbeli 14. sikerüknél tartanak.

Ebben a szezonban először mérte össze erejét a szentgyörgyi és a kolozsvári együttes, az egyikük százszázalékos mérleggel vezeti a csoportot, míg utóbbi a rangsor ötödik helyéről várta az összecsapást. A vendégek az első negyedben még úgy-ahogy tartani tudták a lépést a négyszeres bajnok szentgyörgyiekkel, azonban a folytatásban percről percre nőtt a címtartó zöld-fehérek előnye, a mérkőzés felénél már tizenhét ponttal vezettek a mieink (48–31).

Szünet után még inkább kidomborodott a két csapat közötti tudásbeli különbség, még úgy is, hogy a szentgyörgyi együttes helyenként visszafogottan játszott. Elsősorban Chrissy Givens és Orbán Nicolett remek teljesítményének köszönhetően az utolsó játékrésznek már 40 pontos előnnyel vághattak neki (81–41). A negyedik felvonásban kiegyenlített játékot produkáltak a csapatok, másfél perccel a mérkőzés vége előtt Orbán megszerezte a Sepsi–SIC 100. pontját, de ezt a játékrészt a vendégek nyerték, ami a lényegen nem változtatott. A Sepsi–SIC újabb megérdemelt, fölényes győzelmet ünnepelhetett, említésre méltó, hogy a zöld-fehérek az idényben ötödször jutottak 100 pont fölé.

Zsinórban másodszor is Chrissy Givens volt a szentgyörgyi alakulat leghatékonyabb játékosa, az idegenlégiós figyelemreméltó teljesítményt nyújtott a kincses városbeliek ellen. Az alacsonybedobó neve mellé 29 pontot, 8 lepattanót, 5 gólpasszt és 3 szerzett labdát je­gyeztek fel.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, középszakasz, A-csoport, 2. forduló Sepsi–SIC – Kolozsvári Universitatea104–67 (24–18, 24–13, 33–10, 23–26).

Hirdetés
Hirdetés

Sepsi–SIC: Pašić 14/6, Orbán 18/3, Mandache 16/6, Gödri-Părău 16, Givens 29/3. Cserék: Demeter 1, Cătinean 2, Mîrne-Nagy 4, Vučetić 4, Topuzović, Kovács, Butler. Vezetőedző: Zoran Mikes.
Kolozsvár: Kilin 8/3, B. Fota 13/6, Stoica, King 24/6, Uiuiu 17/15. Cserék: Fleșer 3, D. Fota, Neagu, Bölöni 2, Apostol. Vezetőedző: Giannis Koukos.

A zöld-fehér mezesek legközelebb január 25-én, szombaton Târgoviște vendégeként lépnek pályára a Nemzeti Liga középszakaszának 3. fordulójában, majd február 1-jén, szombaton az FCC Baschet Arad látogat Sepsiszentgyörgyre.

További eredmények Szatmárnémeti VSK – FCC Baschet Arad 59–51, CS Municipal Târgoviște – Brassói CSTBv Olimpia 72–69.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük