Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ötödik hely csapatban

Ötödik hely csapatban Sport

A Kovászna Squash SKE is benevezett a fallabdázók Kolozsváron tartott országos csapatbajnokságára. Bukarest, Kolozsvár, Konstanca, Temesvár és Sepsiszentgyörgy képviseltette magát a döntőben, 6 csapat az A-, 7 csapat pedig a B-kategóriában.

A Kovászna Squash SKE a B-kategóriába nevezett be két ifjúsági játékossal, Bodor Bencével és Vizi Andorral, illetve edzőjükkel, Bara Hunorral. A mieink négy csapattal mérkőztek meg, két győzelem és két vereség a mérlegük.

„Sikeresnek nevezném az első csapatversenyünket, annál is inkább, mivel felnőttek ellen kellett játszani. A szombati nap nem kedvezett nekünk, két vereséget szenvedtünk, így nem jutottunk be a legjobb négy közé. Vasárnap már sokkal határozottabban álltunk pályára, és ez meg is látszott az eredményen, egyikünk sem vesztett mérkőzést, kiérdemeltük az 5. helyet. Elégedett vagyok a fiúk játékával, szépen haladunk. Úgy gondolom, ha fejben erősödünk, akkor sokkal jobb eredményeket is tudunk produkálni” – fogalmazott Bara Hunor.

A játékosok versenyeken való részvételét a Metalgroup’94, Kovászna Megye Tanácsa és Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala támogatja.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük