Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Összefogás kell az I. ligához

Összefogás kell az I. ligához Sport

Újoncként alkotott maradandót a II. liga idei szezonjában a Sepsi OSK, amely mindenki ámulatára feljutott az élvonalba, egy fordulóval a zárás előtt. Az igazi kihívások még csak most kezdődnek, ugyanis korszerűsíteni kell a sepsiszentgyörgyi stadiont annak érdekében, hogy a hazai mérkőzések ténylegesen is hazaiak legyenek. Diószegi László tulajdonos szerint közösségi összefogással semmi sem lehetetlen, így az sem, hogy alig egy hónap alatt a Hivatásos Labdarúgó Liga számára elfogadhatóvá tegyék az itteni körülményeket.

 

Szerda délelőtt a Sepsi OSK felújított székházában tartott sajtótájékoztatót Diószegi László tulajdonos, Árki Gábor klubelnök és Suciu Valentin vezetőedző, kiértékelve a szombaton befejeződő idény páratlan teljesítményét, illetve előrevetítve az élvonallal járó megpróbáltatásokat. Diószegi felemlegetette, hogy egy olyan álmot sikerült megvalósítaniuk, ami igazából csak a tél óta fogalmazódott meg bennünk, tudniillik a bajnokság elején szerény célt tűztek ki maguk elé, a kiesés elkerülését, illetve legjobb esetben a 8–10. hely megszerzését. A jó eredmények merészebb célkitűzésekre ösztönözték őket, a téli szünetben megerősítették mind a játékoskeretet, mind a szakmai stábot, gondolunk itt Árki Gábor, Sándor István és Nagy Sándor személyére, akik háttérmunkájukkal járultak hozzá a sikerhez. Március elején a clinceni-i győzelem után kezdtek a feljutás lehetőségére gondolni, de akkor a harmadik hely tűnt reálisnak. A tulajdonos szerint egyetlenegy ember hitt az elejétől az élvonalbeli szereplésben: Sándor István.

 

Szombaton gálameccs, szerdán koncert

– Szeretném megköszönni a szurkolótábornak, annak az 50–350 embernek, hogy minden kiszállásra elkísértek bennünket. Azt hiszem, egyedüli csapat vagyunk a II. ligában, amelynek minden idegenbeli mérkőzésén volt szurkolótábora. Le a kalapokkal a Székely Légió előtt! De sokat köszönhetünk a hazai közönségünknek is, hiszen az átlag nézőszám 1600–1700 volt az itthoni mérkőzéseken. Nem állítom biztosra, hogy nekünk volt a legnagyobb nézőszámunk a II. ligában, de az első három között biztosan ott vagyunk – vélekedik a pékvállalkozó, aki 2011-ben alapította meg a Sepsi OSK-t.

A Resicabánya elleni győzelem után spontán ünnepléssel köszöntötték a hazatérő együttest a városközpontban, szombaton pedig újabb alkalom nyílik a labdarúgók éltetésére, ugyanis a Mioveni elleni, 14 órától esedékes találkozóval zárul az idény. – Úgymond tét nélküli ez a mérkőzés, de a csapatfilozófia most is a régi: minden meccset meg kell nyerni, vagy legalábbis nem szabad elveszíteni” – húzta alá a klubvezetés, felkérve mindenkit, hogy látogassanak ki a mérkőzésre. A Székely Légió 12 órától ünnepi felvonulást tervez a vonatállomástól a szemerjai stadionig.

A szezonzáró egybeesik a csíksomlyói búcsúval, de ennek ellenére Diószegi meggyőződése szerint szombaton megdől az eddigi nézőszám-rekord, 3000 fölötti drukkerre számít. A meccs után ünnepélyes keretek közepette díjazzák a játékosokat. A sporttörténelmi siker megünneplését szerdán folytatják, 19 órától az Edda Művek koncertezik a városközpontban, majd tűzijáték koronázza meg a bámulatos végkifejletet.

 

Marad az edzői stáb

Suciu Valentin edző szerint mindenki kivette a részét a sikerből, a kételkedők pedig pluszmotivációval látták el őket.

– Örülök annak, hogy részese lehettem ennek a sporttörténelmi sikernek, és én is hozzájárulhattam a feljutás kivívásához. Téltől bővült a keretünk, nagyon sokat köszönhetünk ennek, mert ősszel ugyan felvittük a csapatot a második helyig, de tudtuk, hogy könnyebb feljutni, mint ott maradni; az ő tapasztalatuk segített ebben. A játékosok is megértették, milyen lehetőség előtt állnak, ennek megfelelően dolgoztak. Most már magas a mérce, a továbbiakban fent kell tartanunk. Tudjuk, nagyon nehéz lesz, de mi minden tőlünk telhetőt megteszünk. Tavaly nyáron nem sokan adtak nekünk esélyt a II. ligában, de bebizonyítottuk, hogy mire vagyunk képesek – értékelt az edző, aki Nagy Sándorral és Kulcsár Lászlóval közösen irányította a csapatot.

A klubvezetés egyúttal bejelentette: az edzői stáb folytathatja a munkát az élvonalban is, „megérdemlik az esélyt, hogy az I. ligában bizonyítsanak”. A játékoskeretben nagy változásokat nem szeretnének, itt tartanák azokat, akik jó teljesítményt nyújtottak, de természetesen erősíteni is akarnak, egyelőre viszont nem árultak el többet erről. Diószegi elmondta, amennyiben lesz anyagi lehetőségük rá, indítanak egy csapatot a III. ligában, Sepsi OSK II. néven azokkal a játékosokkal, akik segítették a csapatot idáig eljutni, de nem férnének be az I. ligás keretbe.

 

Játszanak, de hol?

Az elsőosztályos bajnokságot szervező Hivatásos Labdarúgó Liga (LPF) megfigyelői kedden tettek látogatást Sepsiszentgyörgyön, tájékoztatva a klubot az élvonalbeli követelményekről. „Nem teljesíthetetlenek ezek” – mondja Diószegi, aki szerint a tévétársaság sokkal körülményesebb követelésekkel állt elő. Az I. liga valószínűsíthetően július 15-én rajtol, a LPF képviselői pedig június 30-án jönnek legközelebb felmérni a korszerűsítési munkálatokat.

– Nagyon rövid idő áll rendelkezésünkre a stadion rendbetételére, de megígérhetem, minden tőlük telhetőt megteszünk ennek érdekében. 4500-ra kell növelni az ülőhelyek számát az eddigi 1800-ról, a héten már dolgoztak ezen, így a székek száma jelenleg meghaladja a 2100-at. Továbbá 300 helynek fedettnek kell lennie. Székünk van, de nincs hova lerakni, teljesen új lelátórészt kell építeni. Emellett a tévéseknek 9 méter magas közvetítőállványt kell kialakítani a két tizenhatosnál és a pálya közepén, továbbá 50 kW-os áramforrást kell biztosítani, emiatt áramfejlesztőt kell vásárolni – sorolta a tulajdonos, aki jó hírt is mondott: villanyvilágításra és a pálya fűtésére újoncként egy év haladékot kapnak.

Úgy tűnik, a sportcsarnok alatti öltözők nagyjából megfelelnek az elvárásoknak, bár a pályáig valamiféle alagutat kell kiépíteni, hogy a játékosok védve legyenek.

– A legnagyobb harcot az idővel vívjuk, de biztosan megcsináljuk. Az összefogástól függ, hogy mikorra, de legkésőbb télire készen leszünk, és garantálom, hogy a visszavágókat már itthon játsszuk. Ötvenezer lakosa van Szentgyörgynek, természetesen nem mindenkit érdekel a foci, de tegyük fel, van ötezer, akit igen. Ha ebből az ötezerből száz ember segít, és azt mondja, gyertek, mutassuk meg, hogy másfél hónap alatt képesek vagyunk befejezni, akkor igenis meg tudjuk csinálni. Bármilyen segítséget elfogadunk, akár építőipari cégektől, akár magánszemélyektől. Óriási összefogással, odaadással és pénzzel minden lehetséges – hiszi Diószegi László, 300–400 ezer eurót említve minimális költségként.

Amennyiben nem sikerül határidőre befejezni a korszerűsítést, úgy az OSK idegenben lesz kénytelen játszani. Brassó elbukott, mint lehetséges helyszín, mivel a Tineretului-stadion nincs és nem is lesz hitelesítve. Második opcióként Marosvásárhely merült fel, de az ottani pálya sem alkalmas erre. A LPF szakemberei Ploieşti-et javasolták, de azt a sepsiszentgyörgyiek nem szeretnék, ekkor merült fel a Medgyesi Gázmetán pályája, amely viszonylag közel esik, és megfelel a követelményeknek. Ez tűnik a legjobb alternatívának, ha sikerül megegyezniük. Ha meg nem, akkor Karácsonkő vagy Kolozsvár jöhet szóba.

 

Az utánpótlást is fellendítik

Árki Gábor klubvezető elmondta, szakmai kihívásként tekintett a Sepsi OSK-nál elfoglalt állására, ahol lépésről lépésre kellett kialakítani a klubmenedzsmentet olyan szintre, hogy az a későbbiekben megfeleljen az élvonalnak, ugyanakkor véleménye szerint nehéz egyszerre infrastruktúrát és klubot is építeni. Sarkalatos pontként az utánpótlás-nevelést említette, elméletileg július 1-jén érvénybe lép az az utánpótlás-rendszer, ahol a legkisebbektől a legnagyobbakig korosztályokra lebontva egy nemrég kidolgozott program alapján dolgoznak.

– Az edzői stáb is csaknem teljes, és bár sok idő kell az utánpótlás-neveléshez, én azt mondom, az elkövetkező 4–5 évben már lesz olyan játékos, aki a saját utánpótlásból fog kikerülni. Vannak olyan tehetségek, akik ha töretlenül fejlődnek, ott lehetnek a nagycsapatban. A csíkszeredai akadémiával együttműködésben körülbelül fél év múlva feláll az a koncepció, amely egész Székelyföldet körülöleli, a régió utánpótlásának fellendítése céljából – fogalmazott Árki.

Az OSK-nál jelenleg 150–200 gyerekkel foglalkoznak, ezt a számot egy éven belül szeretnék megduplázni, de ovifoci programot is hirdetnek, sőt, a női labdarúgásnak is teret adnának.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. június 2., 8:23
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Kezdivasarhelyrol : Szep volt fiuk. Szep volt szekely Regio. A penz erdekben a reklamra kell nagyobb hangsujt fektetni. Pl. csapat fotot a megyeterkepeval es egyeni fotokat a jatekosokkal, es a felvalalo uzletekben arusitani a megyebe.Civilizalt nezokozonsegunk van azt mar erzekeltetuk mindenhol, igy az idegeneknek majd kulon reszt kell biztositani a lelaton kamerakkal ellatva,hogy hatha tanulnak valamit a Havasalfoldi es Moldvai es Bukaresti kozonseg. Az utanpotlasnevelest az egesz megyere ki kell terjeszteni es trimeszteri ellenorzessel es egy napos turnekkal lehet biztositani.