Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Óriási lehetőség kapujában a Sepsi-SIC

Óriási lehetőség kapujában a Sepsi-SIC Sport

Óriási lehetőség kapujában áll a Sepsi-SIC, hiszen hazai pályán, immár szurkolók előtt játszva küzdhet meg a klub eddigi legnagyobb nemzetközi sikeréért. A Nemzetközi Kosárlabda-szövetség augusztusi döntése értelmében ugyanis a napokban a Sepsi Aréna ad otthont az Euroliga egyik selejtezőturnéjának, amelyen a házigazda zöld-fehérek a magyar Atomerőmű KSC Szekszárddal és a török Bellona Kayseri Basketbollal mérkőznek meg a főtáblára való jutásért.

Hirdetés
Hirdetés

A sepsiszentgyörgyi együttes második alkalommal vívhat Euroliga selejtezőt. Tavaly a koronavírus második hullámának közepette semleges pályán lebonyolított selejtezőn a törökországi Kocaeli-ben a Spar Gironával találkoztak. Arra a selejtezőre úgy utaztak a mieink, hogy előtte egyetlen tétmeccset sem játszottak, ez pedig érződött a mérkőzésen, a spanyolok érvényesítették fölényüket. Ezt követően viszont az Európa-kupában jócskán szépített a Mikes-csapat, az ötszörös bajnok, hatszoros kupagyőztes gárda egészen a negyeddöntőig menetelt. Akkor a nyolcaddöntős-negyeddöntős buboréktornát is Sepsiszentgyörgyön rendezték, kiváló körülmények közepette, járt is az elismerés érte.

A román bajnokságban évek óta egyeduralkodó Sepsi-SIC számára a fejlődés következő lépcsőfoka az Euroligás szereplés lenne. Az elmúlt idényhez képest meglehetősen átalakult a játékoskeret: Kelemen Kincső, Kovács Renáta, Andra Mandache, Marie Ruzickova, Rebecca Tobin, Pinelopi Pavlopoulou és Rebekah Gardner távozott. Annemarie Gödri-Părău pedig bejelentette, hogy személyes okokra hivatkozva a következő hónapokban nem ölti magára a zöld-fehér mezt, így ebben az időszakban a montenegrói Jovana Pašić lesz a csapatkapitány. Pašić egyébként bekerült a FIBA által kiemelt játékosok közé is.

„Nagyon megtisztelő, hogy engem választottak csapatkapitánynak. Különösen azért, mert ezzel úgy érzem, hogy a klub a munkámat és az elhivatottságomat még jobban értékeli. Továbbra is harcolok és mindent megteszek a csapatért. Remélem, hogy ebben az idényben a szurkolókkal közösen újabb szép fejezetet írunk a klub történetében. Hajrá, Sepsi-SIC!” – nyilatkozta az újdonsült csapatkapitány a Sepsi-SIC Facebook-oldalán.

A Sepsi-SIC új szerzeményei közül a szerb irányító Maja Miljkovic épp a selejtezőbeli ellenféltől, a Kayseritől érkezett. Rutinos érkező Brianna Fraser, Shaqwedia Wallace és Marina Baș. Zoran Mikes együttese szerdán a KSC Szekszárd ellen kezd, majd csütörtökön a Kayseri Basketbol SK ellen zárja a selejtezősorozatot. A mérkőzések 19 órakor kezdődnek.

Az Euroliga-selejtező programja: ma Kayseri Basketbol SK – KSC Szekszárd, szerdán KSC Szekszárd – Sepsi-SIC, csütörtökön Sepsi-SIC – Kayseri Basketbol SK. A selejtezőtornán részt vevő három csapat közül csak a csoportgyőztes kerül majd az Euroliga főtáblájára, a 2. és 3. helyezetteknek viszont az Európa-kupában lesz lehetőségük a bizonyításra, tehát az bizonyos, hogy Háromszéknek idén is lesz képviselője az európai kupaporondon.

A napi jegy 15 lejbe, a három napra érvényes belépő pedig 40 lejbe kerül, amely mellé egy ajándékpóló is jár. A hatályos járványügyi szabályok értelmében a mérkőzéseken azok vehetnek részt, akiknek van oltási igazolványa, igazolni tudják, hogy az elmúlt 180 napban átestek a koronavírus-fertőzésen, 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszttel vagy 48 óránál nem régebbi negatív gyorsteszttel rendelkeznek. Utóbbit a belépés előtt is elvégezhetik, ára 30 lej.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük