Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nílus-parti parti

Szerdától a hónap végéig Egyiptom lesz a házigazdája a 27. férfi kézilabda világbajnokságnak. Négy helyszínen zajlik a torna, a legtöbb mérkőzés Kairóban lesz, beleértve az elődöntőt, döntőt, bronzcsatát. A napi mérkőzések kényelmes időszakban (délután, este) lesznek az európai tévénézők számára. A Nemzetközi Kézilabda-szövetség kipróbálja az új lebonyolítási rendszert, amelynek sikeresnek kell lennie, hiszen Hasszán Musztafa IHF-elnök éppenséggel egyiptomi, tehát kétszeresen házigazdája és védnöke a világbajnokságnak.

Mivelhogy a résztvevő csapatok számát 24-ről 32-re emelték, nyolc négytagú csoportban játszanak a válogatottak. Minden csoportból az első három továbbjut, így tehát ugyanannyian folytathatják (24), mint ahányan a 2019-es vébét kezdték! A négy középcsoport első két-két helyezettje jut negyeddöntőbe, a győztesek elődöntőbe, és így tovább.

Magyarország válogatottja normális körülmények között bizakodóan és szép reményekkel indulhatna a világbajnokságon, de a felkészülésre rányomta a bélyegét a koronavírus-járvány, egy-két alapjátékosa ki is esett emiatt, noha igaz, sok más csapatnál is adódtak ilyen akadályok. A magyarok egyik csoport-ellenfelénél, a németeknél drámainak is nevezhető a keretszűkítés. Ez a magyar csapat számára kecsegtető helyzetnek tűnhet, ám rengeteg példa van arra is, hogy a kiesett alapjátékosakat helyettesítő „beugrók” úgymond csodákra képesek, fokozott becsvággyal küzdenek, hogy élhessenek a váratlanul felkínált játéklehetőségekkel. A magyar válogatott 15-én, pénteken kezdi a tornát, és a németek elleni eredménytől függetlenül is úgymond kötelező a továbbjutás az alapcsoportból, hiszen Uruguay és Zöld-foki-szigetek a másik két ellenfél. A középdöntőbe jó lenne 3-4 pontot vinni! Ott aztán a Spanyolország, Lengyelország, Brazília, Tunézia négyesből következne a három újabb ellenfél. Nem rossz „ág”, ahogyan szaknyelven nevezik. A negyeddöntő elérhető.

Sportszerűségi elvből – a koronavírus-világjárvány gátló hatásai miatt – a magyar szakszövetség most nem tűzött ki konkrét célt a férfi válogatott számára (ahogyan a decemberi női Európa-bajnokságra sem), de a játékosokat fűti a bizonyítási vágy, a magyar válogatott egy évvel ezelőtt az Európa-bajnokság meglepetéscsapata volt, remekül játszott, a 9. helyezés dacára is…

Kezdődjön hát a Nílus-parti parti! 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük