Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nem kímélte a kolozsváriakat a Sepsi-SIC

Nem kímélte a kolozsváriakat a Sepsi-SIC Sport

Hatvanhat pont különbséggel nyerte meg az új év első hazai bajnoki mérkőzését vasárnap este a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC női kosárlabdacsapata a Kolozsvári U ellen.

A házigazda háromszéki együttes már az első negyedben 15 pontos előnyt alakított ki, a szünetben pedig kereken ötven pontnál járt. A szünet után sem vett vissza a ritmusból a Sepsi-SIC, éppen ellenkezőleg, még az első félidőnél is eredményesebb volt, és végül bőven átlépte a száz pontos határt.

A kiütéses győzelem után a sepsiszentgyörgyiek számára következik a belga Basket Namur Capitale elleni, csütörtökön 19 órától kezdődő hazai visszavágó az Európa Kupa rájátszásának első fordulójában, amelyet 19 pontos előnyből várnak.

Túl kemény ellenfél volt Konstanca a KSE-nek

A Kézdivásárhelyi SE végig futott az eredmény után a Konstancai CSM elleni hazai találkozón, amelyen 18 ponttal maradt alul. A hazaiak az elején még előnyben játszottak, de elveszítették az első negyedet, ezután pedig a vendégcsapat magához vette az irányítást, a szünetben kilenc pont volt az előnye. A folytatásban a KSE felzárkózott ugyan egy pontra is, de aztán a Konstanca újra elhúzott, és végül fölényesen nyert.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, alapszakasz, 12. forduló:

Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC–Kolozsvári U 109–43 (29–14, 21–6, 30–13, 29–10).

A Sepsi-SIC pontszerzői: Cave 27, Hristova 13 (3), Jespersen 12 (2), Gereben 12 (2), Mununga 10, Mititelu 10, Pop 7 (1), Cătinean 7, Ghizilă 5 (1), Gödri-Părău 4, Jones 2. Játszott még: Mikes.

Kézdivásárhelyi SE–Konstancai CSM 55–73 (19–21, 13–20, 13–12, 10–20).
A KSE pontszerzői: Hawks 15 (1), Debreczi 8 (1), Mitrovic 8 (1), Kozman 8, Biszak 7, Corda 5 (1), Wilson 4. Játszott még: Lénárt, Domokos, Bara Németh.

 
 Fotó: Sepsi-Sic/Facebook
Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások