Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nekimegy a Viitorulnak a Sepsi OSK

Nekimegy a Viitorulnak a Sepsi OSK Sport

Miután szombaton a vártnál könnyebb sikert aratott a vendég Astra ellen (4–1), ma délután újabb bajnokit játszik a Sepsi OSK labdarúgócsapata, mégpedig az FC Viitorul otthonában. A koronavírus által sújtott csapatra nehéz kiszállás vár, de eltökéltek, hogy ponttal vagy pontokkal térjenek haza a tengerpartról.

Hirdetés
Hirdetés

Szombati győzelmével a Sepsi OSK megerősítette negyedik helyét a rangsorban (31 pont), és statisztikailag még 10-12 pontra van szüksége ahhoz, hogy a felsőházban folytathassa szereplését az alapszakasz lejárta után. Az elsőket már ma délután fél négytől megpróbálhatja megszerezni, amikor a nyolcadik helyen álló Konstancai Viitorul otthonába látogat. A két együttest 8 pont választja el egymástól. Ami a kettejük közti örökmérleget illeti, eddig 11 bajnokit vívtak egymás ellen, ezeken pedig megosztoztak a győzelmeken, háromszor nyertek a sepsiszentgyörgyiek, csakúgy, mint a konstancaiak, emellett öt döntetlent jegyeztek.

– Minden mérkőzés egyformán fontos, kissé tartok attól, hogy a játékosok megfelelő fizikai állapotban lesznek-e a mérkőzés időpontjában, ugyanis nem sok idő jutott a pihenésre, rákészülésre, ráadásul hosszú utat kell megtennünk ezen a kiszálláson. De bízom benne, hogy sikerül jó játékkal előrukkolni és ponttal, vagy pontokkal hazatérni Konstancáról. Gyakorlatilag egy napot tudtunk edzeni, bízom abban, hogy sikerül megfelelőképpen ráhangolódni az ellenfélre, és ami a leglényegesebb, remélem, hogy saját játékunkat tudjuk hozni. A rangsorban elfoglalt hely önbizalmat kell adjon, hiszem, hogy tudásunk legjavát nyújtva jó eredményt tudunk elérni – nyilatkozta a találkozó előtt Ilyés Róbert segédedző, aki Leo Grozavu lebetegedésével a vezetőedzői funkciókat látja el.

A csíkszeredai szakembernek újfent nem lesz könnyű dolga a kezdőtizenegy kialakításánál, hiszen továbbra sem számíthat a sérült, illetve koronavírussal megfertőződött játékosokra. Jó hír viszont, hogy visszatérhet a pályára az egyfordulós eltiltását letöltő Rachid Bouhenna csapatkapitány, akinek hiánya igencsak megérződött a védelemben az Astra ellen.

Ilyen körülmények között a rendelkezésre álló labdarúgóknak nincs szükségük extra motivációra – véli Ilyés –, mindannyian megértették a helyzet súlyosságát, a szakmai stáb és a klubvezetés üzenetét, ennek megfelelően tudásuk legjavát nyújtva nyertek a hétvégén. A mai meccs még fontosabb lesz, hiszen a Viitorul is a felsőházi rájátszásra pályázik, ezért lényeges, hogy ne vesztesen hagyják el a pályát – fűzte hozzá Ilyés.

Labdarúgó 1. liga, a 19. forduló műsora: ma 15.30-tól FC Viitorul – Sepsi OSK, 17.30-tól FC Voluntari – U Craiova, 19.45-től FC Arges – FCSB; szerdán 14.30-tól Academica Clinceni – FC Botosani, 17.30-tól Jászvásári Poli – Aradi UTA, 20 órától Dinamo – Medgyesi Gázmetán; csütörtökön 17 órától Hermannstadt – Chinida, 20 órától Kolozsvári CFR – Astra.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások