Felhívás!

Nehéz csoportban a magyarok

Amszterdamban kedden kora este kisorsolták a második kiadásához érkezett labdarúgó Nemzetek Ligája csoportbeosztását, a magyarok a török, a szerb és az orosz csapattal kerültek egy négyesbe. Romániának papíron könnyebb ellenfeleket szánt a sors, az 1-es csoportba került, ahol Észak-Írország, Norvégia és Ausztria lesznek az ellenfelei.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese a másodjára kiírt sorozat másodosztályában szerepel, a sorsoláson a lehető legerősebb ellenfeleket kapta, a 3-as kalapból Törökországot, a 2-es kalapból Szerbiát, míg az 1-esből Oroszországot húzták melléje. A divízió legerősebb csoportjába került a magyar válogatott – véli Marco Rossi, akit azonban jelenleg a Bulgária elleni Eb-pótselejtező jobban izgat. Rossi kiemelte, jelenleg nem igazán foglalkozik az NL-csoportbeosztással, illetve az esélyekkel, hiszen a bolgárok elleni pótselejtező jár a fejében. „Számunkra most az a legfontosabb, hogy teljes egészében az előttünk álló mérkőzésre koncentráljunk, amelyet Bulgária ellen játszunk.”

A csoportgyőztesek feljutnak az élvonalba, a négyesek utolsó helyezettjei pedig kiesnek a C osztályba. Az NL a 2022-es, katari világbajnokság európai selejtezősorozatának kezdetét is jelenti, mert két csoportelső pótselejtezős helyhez jut majd. Az élvonal négy csoportgyőztese jövő nyáron egy minitornán dönt a sorozat második győzteséről, a címvédő az Európa-bajnok portugál válogatott.

Nemzetek Ligája, A osztály 1-es csoport: Lengyelország, Bosznia-Hercegovina, Olaszország, Hollandia. 2-es csoport: Izland, Dánia, Belgium, Anglia. 3-as csoport: Horvátország, Svédország, Franciaország, Portugália. 4-es csoport: Németország, Ukrajna, Spanyolország, Svájc. B osztály 1-es csoport: Románia, Észak-Írország, Norvégia, Ausztria. 2-es csoport: Izrael, Szlovákia, Skócia, Csehország. 3-as csoport: Magyarország, Törökország, Szerbia, Oroszország. 4-es csoport: Bulgária, Írország, Finnország, Wales. C osztály 1-es csoport: Azerbajdzsán, Luxemburg, Ciprus, Montenegró. 2-es csoport: Örményország, Észtország, Észak-Macedónia, Grúzia. 3-as csoport: Moldova, Szlovénia, Koszovó, Görögország. 4-es csoport: Kazahsztán, Litvánia, Fehéroroszország, Albánia. D osztály 1-es csoport: Málta, Andorra, Lettország, Feröer-szigetek. 2-es csoport: San Marino, Liechtenstein, Gibraltár.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.