Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Most alapozzák az idényt

Most alapozzák az idényt Sport

Teljes erőbedobással készül az októberben rajtoló belföldi és nemzetközi megmérettetésekre a Sepsi–SIC női kosárlabdacsapata. A bajnokságban és kupában is címvédő együttes közölte a felkészülési mérkőzések programját, időközben pedig az is kiderült, hogy ettől az idénytől fogva bevezetik a videobíró használatát az élvonalban.

A Sepsi–SIC szeptember 13-án és 14-én játssza első két felkészülési mérkőzését, mégpedig a PEAC-Pécs ellen a Sepsi Arénában. Az első meccset megelőzően klubbemutatót tartanak, ahol az öt szakosztályban – kosárlabda, kézilabda, birkózás, kerékpározás és asztalitenisz – érintett sportolók megmutathatják magukat a nagyközönségnek.

Ez után Olaszországba utazik a csapat, ahol szeptember 17-én az Umana Reyer Venezia csapatával csapnak össze, majd 19-én és 20-án a Sió-kupa négycsapatos tornán teszik tiszteletüket. Az elődöntőben az ELTE BEAC Újbuda lesz az ellenfelük, míg a másik ágon a házigazda KSC Szekszárd és az NKE-Csata feszül egymásnak. Szeptember 21-én a VBW Cekk Cegléd ellen lépnek pályára, majd ezt követően hazatérnek. Szeptember 27-én és 28-án bonyolítják le a Sepsi-kupát, amelyen a zöld-fehérek mellett a szerb Crvena Zvezda, Brassó és a Kézdivásárhelyi SE vesz részt.

Október 2-án rajtol a női kosárlabda Nemzeti Liga, amelynek első fordulójában Brassóval mérkőzik a bajnoki címvédő együttesünk a D. P. Colibași Sportcsarnokban, az első hazai tétmérkőzésüket október 9-én a Bukaresti Rapid ellen vívják. Az Európa-kupában szintén idegenben kezdnek, mégpedig október 17-én a lengyel Artego Bydgoszcz otthonában, majd október 23-án a török Galatasaray látogat a Sepsi Arénába.

A Sepsi–SIC játékoskerete a héten kiegészült az amerikai Alyssia Brewerrel, a márciusban keresztszalag-szakadást szenvedő Ioana Ghizilă pedig továbbra is a sérülés utáni rehabilitációra koncentrál.

Hirdetés
Hirdetés

A hírek szerint már a 2019–2020-as idénytől bevezeti a Román Kosárlabda-szövetség (FRB) a videobírót. A FRB szerződést kötött a KeyMotion-rendszer telepítésére, amelyet minden sportteremben ingyenesen fognak telepíteni, ahol a mérkőzéseket és edzéseket végzik. A rendszer egyrészt a játékosok megfigyelésére (scouting) lesz alkalmas, de az élvonalbeli meccseken is használhatják majd a bírók az Instant Replay rendszert a kétes helyzetek megítéléséhez. A meccsek idején minden teremben külön asztalt kell majd biztosítani annak a laptopnak, amely csatlakoztatva lesz a rendszerhez. Ehhez egy jó minőségű erős internetkapcsolatot (Fiberlink 1000), közel 5 méter kábelvezetéket és karmantyúkat, illetve egy jó minőségű laptopot kell vásároljon a klub, amelynek költségei nem haladják meg a 2000 lejt. Ezt a rendszert egyébként az észak-amerikai profi ligában (NBA), az Euróligában, illetve a spanyol bajnokságban már több éve hatékonyan használják.

Romániában csak most vezetik be, de videózásra már szükség volt 2017-ben a CSM Târgoviște – Brassói Olimpia kupadöntőn. Akkor a Cenk-alattiaknak érvénytelenítettek két pontot a visszajátszás megtekintése után – amit a közvetítő televízió-társaság biztosított –, és azzal a dâmbovițaiak nyerték a kiírást.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük