Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Moldvai csoportban a KSE

Moldvai csoportban a KSE Sport

Nem lesz több székely rangadója a Kézdivásárhelyi SE-nek a labdarúgó III. liga 2018–2019-es idényében, ugyanis a céhes városiak az 1-es számú, moldvai csoportba, míg a Hargita és Maros megyei együttesek az 5-ös jelzésű, erdélyi csoportba kaptak besorolást. A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) pénteken tette közzé a pontvadászat beosztását és menetrendjét.

 

A szombaton rajtoló harmadosztályos pontvadászatba 80 csapat nevezett be, ezeket öt csoportba osztották be, mindegyikbe 16 gárdát. Az előző idényekhez hasonlóan, ezúttal is a csoportelsők jutnak fel a másodosztályba, a 13–16. helyen végzők, valamint az öt csoportból a leggyengébb 12. kiesik, vagyis összesen 21 együttes búcsúzik a III. ligától. Az odavágó-sorozat utolsó fordulóját december 1–2-án játsszák, majd 2019. március 2–3-án kezdik a visszavágót, a szezon utolsó mérkőzéseit május 25–26-án rendezik. A szabályok értelmében a meccseken minden csapatban végig a pályán kell lennie két húsz és egy huszonegy év alatti játékosnak.

A kézdivásárhelyi csapat az előző szezonban is az első csoportban szerepelt, ahol tizenkét győzelemmel, hat döntetlennel és tíz vereséggel, azaz 42 ponttal a kilencedik helyen fejezte be a bajnokságot. A felsőháromszéki alakulat ebben az idényben is a Galaci Oţelul, Románvásár, a Bucovina Rădăuţi, a Sporting Lieşti, Foksány, Paşcani és a Sănătatea Darabani együttesével került egy csoportba; ide csatlakozik a Gloria Buzău, a Şomuz Fălticeni, a Gauss Bacău, a Ceahlăul Piatra Neamţ, a Foresta Suceava, a Ştiinţa Miroslava, a Metalul Buzău és Râmnicu Sărat. A csoportból bevallottan négy csapat szeretné kiharcolni a feljutást, az előző szezonban ehhez közel álló Galaci Oţelul, a II. ligából kiesett Ştiinţa Miroslava, a szebb napokat látott Foresta Suceava és a Gloria Buzău.

A KSE szombaton a Brassói Colţea felett aratott 5–2-es sikerrel zárta a felkészülési sorozatot, és már az első bajnoki kiszállására összpontosít. Sajnos a sérülések nem kímélték a csapatot az elmúlt időszakban, a Gelence ellen 4–1-re megnyert kupameccsen kiesett a védelem oszlopa, Tankó Zsolt, akire több hónapos kényszerpihenő vár, de Gazda József edzőjátékos és Ștefănescu Marius középpályás is izomsérüléssel bajlódik. A keretből távozott: Babei Alin, Albu Norbert, Boricean Vlad és Eduard Stăncioiu, érkezett: Kanyó Szilárd, Ghinea Hunor, Veress Botond, Demeter István és Tompa Csaba.

– Úgy érzem, a felkészülés jól sikerült, bár a sérülések súlyos érvágást jelentenek a csapatnak, hiszen alapemberek estek ki a sorból. Anyagiak miatt nem tudtunk több új játékost hozni, azok, akik jöttek, környékbeliek, és hamar beilleszkedtek. Nem lesz könnyű dolgunk a bajnokságban, ismét lesznek hosszú kiszállásaink, de megismételnénk a tavalyi teljesítményünket, amikor középmezőnyben végeztünk, sőt, amennyiben lehetséges, az első hat közé szeretnénk bekerülni – részletezte lapunknak Gazda József edzőjátékos.

 

A KSE programja az odavágóban:

* 1. forduló (augusztus 25.): Gloria Buzău – Kézdivásárhelyi SE

* 2. forduló (szeptember 1.): KSE – Bucovina Rădăuți

* 3. forduló (szeptember 8.): Gauss Bacău – KSE

* 4. forduló (szeptember 15.): KSE – Şomuz Fălticeni

* 5. forduló (szeptember 22.): Focșani – KSE

* 6. forduló (szeptember 29.): KSE – Foresta Suceava

* 7. forduló (október 6.): Roman – KSE

* 8. forduló (október 13.): Râmnicu Sărat – KSE

* 9. forduló (október 20.): KSE – Metalul Buzău

* 10. forduló (október 27.): Sporting Liești – KSE

* 11. forduló (november 3.): KSE – Galaci Oțelul

* 12. forduló (november 10.): Ştiința Miroslava – KSE

* 13. forduló (november 17.): KSE – Pașcani

* 14. forduló (november 24.): Sănătatea Darabani – KSE

* 15. forduló (december 1.): KSE – Ceahlăul Piatra Neamț

 

A KSE kerete: Bunduc Gabriel, Farkas Róbert – kapusok; Tankó Zsolt, Bukur Róbert, Stanciu Silviu, Gajdó Tamás, Nicolae Păun, Gazda József, Ștefănescu Marius, Gáll Attila, Gajdó Gotthárd, Bagoly Benjámin, Kurtuly Róbert, Teodor Vlădulescu, Rancz Attila, Ghinea Hunor, Kanyó Szilárd, Veress Botond, Tompa Csaba, Demeter István – mezőnyjátékosok.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük