Felhívás!

Mi lapul a stadionépítés mögött

Mi lapul a stadionépítés mögött Sport

Az illetékes nyomozóhatóságok befejezték a kivizsgálást Mircea Sandu, a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) volt elnöke és tettestársai korrupciós ügyében, a dossziét bűnvádi per címén iktatták a Bukaresti Törvényszéken.

A vádiratban az áll, hogy Mircea Sandu egy bizalmas csoport tagjaként 3,89 millió lejt elsikkasztott a Bukarest melletti Buftea városban épült stadion és edzőközpont felépítése során. A módszerük lényege az volt, hogy számos olyan munkálatra állítottak ki vaskos számlákat, amelyekre a valóságban nem került sor, ezáltal nyilván az anyagbeszerzési, vásárlási számlák is hamisak lehetnek. A fiktív költségeket több cég felhasználásával igyekeztek “tisztára mosni”. Az így szerzett törvénytelen nyereséget a csoport tagjai elosztották, a végösszeg és a részesedés kérdéses. Az ügy szálai a 2009-2010-es időszakra nyúlnak vissza, ami azt jelzi, kellő bizonyítékok esetén a régi bűncselekmények elkövetői is felelősségre vonhatók. A csoport tagjainak bűnrészességét az igazságszolgáltatási szervek igyekeznek majd megállapítani, az ügyészek és nyomozók valószínűleg sok bizonyítékot gyűjtöttek.

Az 1952. október 22-én született Mircea Sandu  egykori válogatott labdarúgó 1990-től 2014-ig volt a román szakszövetség elnöke. A bufteai nem az első korrupciós ügy, amelybe belekeveredett, 2016-ban például felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, később, másik ügyben a feleségével együtt kerültek a gazdasági rendőrség,  korrupcióellenes ügyészség, valamint a szervezett bűnözés elleni hatóság látókörébe.

(bl)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások