Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Megvédte címét, negyedszer bajnok a Sepsi–SIC

Megvédte címét, negyedszer bajnok a Sepsi–SIC Sport

A tavalyinál kissé nehezebben, de megvédte címét a Sepsi – SIC női kosárlabdacsapata, amely zsinórban ötödször játszott bajnoki finálét, és sorozatban negyedik alkalommal diadalmaskodott. Határozottan kezdett a házigazda a női kosárlabda-bajnokság döntőjében, egy negyed után már négy ponttal vezetett a trónkövetelő VSK ellen (15–11). A folytatásban azonban szorossá tette a finálét a szatmári együttes, de a végjátékban elkapták a fonalat a zöld-fehérek, és 3–2-es összesítéssel elhódították a bajnoki címet.

Hirdetés
Hirdetés

Zsúfolásig megtelt a Sepsi Aréna lelátója, a sepsiszentgyörgyi szurkolók ezúttal is jelesre „vizsgáztak”. A találkozó első kosarát csaknem három perc elteltével Jovana Pasic szerezte, amire rögtön válaszolt Huțanu. Ekkor lépett előtérbe a triplázásban jeleskedő Solopova és Gödri-Părău, mindketten elsüllyesztettek egy-egy távolit (8–2). A nagy tét hatására sokat kapkodtak a csapatok, több ziccer is kimaradt. Két és fél perccel a negyed vége előtt Pasic bevágott egy triplát (13 – 6), de a vendégcsapat sem hagyta magát: Kádár és Mandache révén két pontra felzárkózott, így jókor jött Gödri-Părău betörése, amely révén az első negyed 15–11-es eredménnyel zárult.

A folytatásban jól elkapta a fonalat a VSK, 5–0-s rohammal 17–16-ra felzárkózott, majd Denson távolijával 19-nél kiegyenlített. Ezután Oláh Andrea is eredményes volt távolról, és először vezettek a szatmáriak (19–22). Slamova kosara átmenetileg partiban tartotta a szentgyörgyieket, de ezt követően is a vendégek szórták a pontokat (21–26). A lehető legjobbkor érkezett Slamova triplája, majd Gödri-Părău értékesítette büntetődobásait, így 25–26-os eredménnyel vonultak öltözőbe a csapatok.

A második játékrész katasztrofálisan indult a zöld-fehér mezesek számára, akik közel öt percig nem találták az utat a gyűrűbe, nem így a szatmáriak, akik 10–0-s futást produkáltak (25–36). Hiába kért időt Zoran Mikes, nem tudta felrázni a lányokat, akik nagyon tanácstalannak bizonyultak mind támadásban, mind védekezésben. Angelika Slamova jóvoltából jött két tripla, amellyel életben tartotta a SIC esélyeit (31–39), majd Higgins és Topuzovic is tette a dolgát, és 35–39-nél némi lélegzethez jutott a házigazda. Nem sokáig, mert Mandache ismét betalált, de a slusszpoén Higginsé volt, így négypontos hátrányból kezdte a zárószakaszt a bajnokcsapat (37–41).

Felváltva potyogtak a kosarak a záró etap elején, a Sepsi –SIC viszont nem tudott közelebb kerülni ellenfeléhez, állandósulni látszott a négy pontos különbség. Mandache duplájával már héttel vezetett a VSK, amikor Higgins és Demeter Nóra higgadtan értékesítette büntetőit (50–53). Válaszként Denson bevágott egy triplát, és innentől vált igazán izgalmassá a végjáték (50–56). Ekkor a fiatal kézdivásárhelyi játékos, Demeter Nóra magára vállalta a csapat húzóemberének szerepét és két kosarával két pontra csökkentette övéi hátrányát (54–56). Egyre magabiztosabbá vált a címvédő együttes, a szatmári játékosok pedig elkészültek erejükkel. Annemarie Gödri-Părău kiegyenlített, majd bedobta a kötelezőt, a legvégére pedig Topuzovic is bedobta, amit be kellett. A végére a Sepsi–SIC felőrölte ellenfele ellenállását, s a kitűnő hajrájának köszönhetően 59–56-ra (15–11, 10–15, 12–15, 22–15) győzött a fináléban.

 

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások