Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Megvan a tavasz első pontja

Megvan a tavasz első pontja Sport

Hazai pályán ért el értékes döntetlent a KSE futballcsapata, amely szombaton délután a vendég Foksánnyal ikszelt le. A rangsorban továbbra is tizedik kék-fehéreknek ez volt az első pontjuk a tavaszi idényben, legközelebb Suceavára látogatnak.

Ismét gyakorlatilag 0–1-ről indult a mérkőzés a KSE számára, mivel a vendégcsapat már a 7. percben gólra váltotta első helyzetét, egy szöglet utáni kavarodásban nem tudtak tisztázni a hazai védők, a szemfüles Panaite pedig beügyeskedte a hálóba a labdát. A szomszédos megyebeliek egyébként a mérkőzés teljes ideje alatt komoly veszélyt jelentettek a hazai kapura a rögzített helyzeteknél, és csak a szerencsén, illetve Bunduc kapuson múlott, hogy nem növelték találataik számát.

A kapott gól nem szegte kedvét a kék-fehér mezeseknek, akik a 21. percben kiegyenlítettek, Gazda József indította jó ütemben Ştefănescut, aki a kapura fordulhatott, és ballábbal könnyedén a hálóba gurított (1–1). A hátralévő időben a mezőnyben küzdöttek a csapatok, veszélyesebb helyzet nélkül zárult az első félidő.

Hirdetés
Hirdetés

A KSE jött ki elszántabban az öltözőből, megélénkült a találkozó, magasabb sebességre kapcsoltak a kézdi labdarúgók, többször is eljutottak az ellenfél kapujáig, azonban próbálkozásaikból hiányzott az átütő erő, amivel eldönthették volna a mérkőzés sorsát. Păun és Ştefănescu végigküzdötte a találkozót, de nem tudták bevinni a döntő találatot. A véghajrában benne volt a levegőben a céhes városi gól, de előbb Ştefănescu jól célzott szabadrúgását hárította a vendégkapus, majd Stanciu fejese kerülte el kevéssel a kapu felületét, de Bunduc is bemutatott egy parádés védést. Maradt az 1–1, a KSE pedig idei első pontjának örülhetett.

Labdarúgó III. liga, 1. csoport, 20. forduló: Kézdivásárhelyi SE – CSM Foksány 1–1. Sinkovits Stadion, mintegy 400 néző. Vezette: Olaru Constantin Alin (Rm. Vâlcea).

KSE: Bunduc – Ghinea (Bukur, 61.), Păun, Stanciu, Cîrstian, Gazda, Ştefănescu, Gajdó T., Tompa, Kurtuly (Gáll, 46.), Bagoly (Vârtosu, 71.). Edző: Polgár László.

Foksány: Dogaru – Petrescu, Panaite, Salaoru, Mihai, Pădineanu, Săpunaru, Lupu, Manu, Predoiu, Lăudatu (Paizan, 84.). Edző: Burcă Vasilică.

Gólszerzők: Marius Ştefănescu (21.), illetve Bogdan Panaite (7.). Sárgalap: Gajdó T. (49.), Ghinea (59.), Bukur (64.), Ştefănescu (89.), illetve Pădineanu (54.), Mihai (84.).

– Egy pontot nyertünk, lehetett volna három is, de akár az ellenfél is nyerhetett volna. Nem mindenki játékával vagyok elégedett, sajnos nem mindenki nyújtja a maximumot a pályán. Az OSK elleni barátságos meccsen nyújtott odaadást és koncentrálást hiányolom, és nem győzöm hangsúlyozni, minden meccsre úgy kell készülni, mint egy döntőre. A hátralevő tíz meccsen a legfontosabb, ha pontokat veszítünk is, ne veszítsünk meccseket. Sérülések, eltiltások hátráltatnak, de a játékosok meg kell értsék, hogy, aki pályára lép, azon a bizonyítás sora – nyilatkozta meccs után Gazda József edzőjátékos.

A 20. forduló további eredményei: Paşcani – Ceahlăul Piatra Neamţ 0–2, Râmnicu Sărat – Sănătatea Darabani 4–1, Ştiinţa Miroslava – Gloria Buzău 1–5, SC Oţelul Galaţi – Bucovina Rădăuţi 1–0, Sporting Lieşti – FC Botoşani II 0–2, Metalul Buzău – Şomuz Fălticeni 6–2. A Foresta Suceava állt.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. április 1., 11:58
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Gazda úr, egyet értek, hogy nyertünk egy pontot, de azt is meg kell állapitani, hogy ezzel a játékkal még ez is nagy szerencse. Azzal is egyet értek, hogy nem mindenkivel elégedett, mi sem… Nem vagyunk elégedettek, hogy Ön képtelen volt másfél év alatt egy kezdő 11-et kialakitani, hogy most már oda jutott, hogy 15-20 percenként változtatja a játékosok helyét, még szerencse, hogy Bunduc-ot a kapuba hagyja. Mi mint nézők beleszédültünk nemhogy a játékosok a sok improvizációjába, hogy lehet igy szó összeszokottságról, összjátékról, automatizmusokról? Ha erre képesek volnának akkor biztos, hogy már rég nem itt játszanának. Miért kell erőltetni, olyanokat akik csak 20-30 perces játékosok (8-as, 9-es), a technika, rutin nem kompenzálja a lassúságot, a fáradságot, nagy luxus ekkora előnyt adni az ellenfeleknek…