Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Megnyerték az utolsó hazai meccset

Megnyerték az utolsó hazai meccset Sport

Győzelemmel zárta az idény utolsó hazai mérkőzését a KSE labdarúgócsapata, a kék-fehérek szombaton a sereghajtó Sănătatea Darabani együttesét fektették két vállra a Sinkovits Stadionban. A harmadosztályos pontvadászatból még egy forduló van hátra, szombaton a Ceahlăul otthonába látogatnak a kézdiek, egy esetleges sikerrel pedig javíthatnak jelenlegi, tizedik pozíciójukon.

Hirdetés
Hirdetés

Kiválóan kezdte a mérkőzést a KSE, az első támadását gólra váltotta: a 38 másodpercben Nicolae Păun átadását Veress Zsombor szép mozdulattal továbbította hálóba (1–0). A folytatásban is a hazaiak kezdeményeztek többet, látszott az elszántság a játékosokon, nagyon akarta a csapat a győzelmet. Kanyó távoli lövései jelentették a legnagyobb veszélyt az ellenfél kapujára, majd Păun fejesénél kellett nagyot védenie a moldvai kapusnak. A lehetőségek kimaradtak, a kék-fehér mezes alakulat visszavett a tempóból, aminek vendéggól lett az eredménye, a 28. percben Gheorghiciuc 25 méterről ráküldött lövése akadt be a bal felsőbe (1–1).

A kapott gól hatására felélénkült a hazai gárda, óriási ziccerek maradtak ki: a remekül védő vendégkapus előbb Veress Zs., majd Gáll próbálkozását is bravúrosan hárította. A 37. percben Kanyó cselezte be magát a tizenhatos területére, és tálalt Veress Zs. elé, aki közelről nem találta el a kaput, majd pár perc múlva szintén a fiatal sepsiszentgyörgyi csatár lövése csattant a keresztlécen. A kihagyott helyzetek a 44. percben bosszulták meg magukat, Codău megszerezte csapata vezető találatát (1–2).

A második félidő elején ismét a vendégcsapat veszélyeztetett, Codăuval szemben lábbal védett nagyot Farkas Róbert kapus. Innentől kezdve viszont kezdeményezőbben és kreatívabban futballoztak a céhes városiak, a 65. percben a csereként pályára lépett Veress Botond kiegyenlített (2–2), majd a 68. percben Gáll Attila újra előnyhöz juttatta a KSE-t (3–2). Nem elégedett meg ennyivel a vendéglátó, többször is közel került a gólszerzéshez, de több találat már nem született.

Labdarúgó III. liga, 1. csoport, 29 forduló: Kézdivásárhelyi SE – Sănătatea Darabani 3–2. Kézdivásárhely, Sinkovits Stadion, mintegy 350 néző. Vezette: Ene Andreea (Bukarest).

KSE: Farkas – Ghinea, Stanciu (Bukur, 46.), Cîrstian, Păun, Tompa, Gazda, Kanyó, Vârtosu (Veress B., 46.), Gáll (Tankó, 82.), Veress Zs. Edző: Polgár László. Darabani: Lărăruc – Apostol, Lungu, Pintilei, Nicorici, Stancoschi (Bosînceanu, 69.), Constantiniu, Codău, Gheorghiciuc, Halaicu (Dănilă, 20.), Merticariu (Darângă, 88). Edző: Gheorghiţă Constantin.

Gólszerzők: Veress Zsombor (1.), Veress Botond (65.), Gáll Attila (68.), illetve Gheorghiciuc (28.), Vlad Codău (44.).

Sárgalap: Gazda (76.), Tompa (89.), illetve Pintilei (30.), Lungu (75.).

A forduló többi eredménye: Metalul Buzău–Paşcani 7–2, Şomuz Fălticeni–Botoşani II. 1–1, Oţelul Galaţi–Rm. Sărat 2–1, Sporting Lieşti–Ştiinţa Miroslava 2–0, Foresta Suceava–Gloria Buzău 2–0, Focşani–Rădăuţi 1–0.

 

Az 1. csoport rangsora:

  1. Gloria 28    23    4      1      77–17      73
  2. Rădăuţi 27    17    3      7      47–18      54
  3. Oţelul 27    16    5      6      45–26      53
  4. Focşani 27    14    7      6      41–23      49
  5. Suceava 27    14    7      6      49–35      49
  6. Miroslava 27    15    2      10    38–31      47
  7. Metalul 27    12    6      9      43–34      42
  8. Lieşti 27    11    4      12    38–34      37
  9. Ceahlăul 27    10    5      12    34–32      35
  10. KSE 27 10    4      13    44–50      34
  11. Fălticeni 27    7      5      15    26–54      26
  12. Paşcani 27    7      4      16    31–48      25
  13. Botoşani 27    7      4      16    29–46      25
  14. Rm. Sărat 27    4      6      17    22–49      18
  15. Darabani 27 2      2      23    22–89      8

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük