Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Megizzadtak a döntetlenért

Megizzadtak a döntetlenért Sport

Nem sikerült itthon tartani a három pontot a Bodzavásári Metalul ellen, hiába szerzett vezetést a KSE, a második félidő derekán egyenlített a vendégcsapat, de fordítani már nem tudott, így 1–1-es döntetlennel ért véget a III. liga 9. fordulójabeli mérkőzés.

Vendéghelyzetekkel indult a találkozó, a hazaiak tapasztalt hálóőre, Bunduc Gabriel bravúrjaira volt szükség, hogy ne jussanak előnyhöz a bodzavásáriak, akik Radu és Iacob révén veszélyeztettek. A megilletődött hazaiak első kapura lövését a 31. percben jegyezhettük fel, amikor Ştefănescu szabadrúgásból küldte rá, eredménytelenül. A félidő hajrájában élénkült fel a játék, előbb Tompa közeli próbálkozását védte a vendégkapus, majd Kurtuly jobboldali beadását Veress fejelte be a jobb sarokba (1–0).
A második félidőt a Metalul kezdte határozottabban, egészen beszorították saját térfelükre a kézdieket, akik nem tudtak kibontakozni, ellenben Bunducnak bőven akadt dolga. A 66. percben Gajdó Gotthárd baltázott el egy jó lehetőséget, majd Kurtuly került lövőhelyzetbe, de kihagyta a ziccert. A vendégek próbálkozásai a 74. percben értek góllá, amikor Iacob senkitől sem zavartatva simán értékesítette Bardaş passzát (1–1). A véghajrában kitámadott a KSE, ám a kapu előtt tanácstalanná váltak a játékosai, így maradt az 1–1. A 16 pontos KSE továbbra is a rangsor ötödik helyén áll, szombaton a Sporting Lieşti otthonába látogat.
Labdarúgó III. liga, 1. csoport, 9. forduló: Kézdivásárhelyi SE – Metalul Buzău 1–1 (1–0). KSE: Bunduc – Gajdó T. (Gajdó G., 55.), Stanciu, Păun, Bukur, Tompa, Gazda, Ştefănescu, Gáll (Kanyó, 84.), Veress (Vârtosu, 69.), Kurtuly (Bagoly, 72.). Edző: Polgár László, Gazda József. Metalul: Toader – Mişilaricu, Grăjdan, Benga (Păun, 82.), Spătaru, Stan, Ispir, Bardaş, Manea, Radu (Răileanu, 46.), Iacob (Ion, 85.). Edző: Stan Valentin. Gólszerzők: Veress Botond (45.), ill. Alin Iacob (74.). Sárgalap: Gajdó T. (33.), illetve Bardaş (36.), Grăjdan (42.), Răileanu (89.).
További eredmények: Botoşani 2–Darabani 6–1, Románvásár–Lieşti 1–5, Gloria–Rm. Sărat 4–2, Rădăuţi–Ceahlăul 0–0, Fălticeni–Paşcani 2–1, Foksány–Miroslava 1–2, Foresta Suceava–Oţelul 0–0.
– Sajnos nem tudtuk hozni a hazai formánkat, hiába vezettünk egy góllal, a második félidőben nagyon beszorítottak, nem tudtunk kontrázni. Nagy a nyomás rajtunk, mindenki látja, mi folyik a lelátón, sokan csak azért jönnek ki, hogy kritizálják a csapatot, ilyen körülmények között nagyon nehéz. Ez nem mentség az eredményre, jó volt az ellenfél is, úgy érzem, örülhetünk az egy pontnak. Erős szériában vagyunk, láthattuk mire képes a 10. helyen álló csapat, a mi keretünk nagyon fiatal, ezért hullámzó a teljesítmény – értékelt Gazda József edzőjátékos. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. október 22., 8:32
    ÉRTÉKELÉS: 31

    Én is kint voltam a meccsen szombaton,bár ritkán tartózkodom szülővárosomban.Gyengécskén muzsikált a KSE.Olvasom Gazda edző-játékos kiértékelőjét.A nézők, kritizálják a csapatot,mondja.Ez is közrejátszik szerinte a gyenge szerepléshez.A néző viselkedése mindenhol ilyen,nem csak Kézdin.Ha megy a csapat vagy szurkol,vagy hallgat,ha nem akkor nemtetszését fejezi ki.Ehhez joga van a nézőnek,és ezt soha,sehol ,senki nem fogja megváltoztatni,mert a focihoz és a politikához mindenki ért-ahogy tartja a mondás.A tegnap , a szombaton mellettem ülő ismerősöm jelezte,hogy Gazda a facebook oldalon nevelt meg néhány elégedetlenkedőt.Nyugdíjasként ritkán vagyok a facebook oldalon,de most megnéztem miről is van szó.Hát elég szomorú.A „mester” az angyal jobbkezének titulálja magát,majd ígéri a rosszalkodó nézőknek,hogy karácsonyra bedob valamit a fájuk alá,meglepetést okoz majd,nekik,amelyet alig vár már.Mi ez,ha nem egy burkolt formájú fenyegetés?Aztán beszúrja a”négyszemközt”ilyen estekben használt szavat is mondanivalójában-a szokásos retorikát.Hát jobb helyen ezt már nyílt fenyegetésnek is lehet venni.Ezek után csupán a tettek hiányoznak,amikor majd a rendetlenkedő néző pofáját fogja beverni.Ajánlom a támogatók figyelmébe,a helyi vezetők figyelmébe ezt a magatartást.Rontja a sport íratlan szabályait,meg a KSE jó hírnevét.Én meg ha következőkor majd haza látogatok, lemegyek Szentgyörgyre meccset nézni.

  • User
    Dátum: 2018. október 22., 8:54
    ÉRTÉKELÉS: 27

    Ne a közönséggel foglalkozz! Nézd meg a csapat játékát mert nem a közönség játszik.Egy edzőnek nem ez a dolga. A közönséget megnyerni csak jó játékkal lehet. A közönség soraiban is vannak akik még láttak labdarúgó mérkőzést nem kell te megmagyarázd ! Erre nem gondoltál?

  • User
    Dátum: 2018. október 22., 10:52
    ÉRTÉKELÉS: 20

    Ez nevelés kérdése .Tanítani sajnos már késő. Tessék csak nyugodtan kijönni a meérközésekre mert nem a közönségnek kell távolmaradni hanem az ilyen embernek. A vezetőség vélememényére azért kíváncsi lennék.