Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Mégis szombaton játszunk

Változott a Sepsi–SIC soron következő bajnoki mérkőzésének időpontja. Hétfői lapszámunkban még arról számoltunk be, hogy bajnoki címtartó együttesünk legközelebb február 7-én, Szatmárnémetiben mérkőzik, azonban a VSK visszakozása miatt ezt a találkozót csak a hónap végén játsszák le.

A Sepsi–SIC klub közleményben reagált a többszörös módosításra, tudniillik a női Nemzeti Liga középszakaszának eredeti programja szerint ma a Szatmárnémeti VSK vendégeként kellett volna pályára lépniük az 5. fordulóban, majd február 8-án a Brassói Olimpiát fogadták volna. Mivel a szatmári csapat ma a Közép-Európa Ligában (CEWL) játszik a belga Charleroi együttesével, így értelemszerűen halasztani kényszerült a négyszeres bajnok szentgyörgyiek elleni találkozót. Mivel a szakszövetség előírja, két meccs között legalább 24 órának kell eltelnie, így a zöld-fehérek február 7-ét javasolták új időpontnak, és felvették a kapcsolatot a Brassói Olimpia vezetőségével, kérve, hogy a szombati mérkőzést ütemezzék át február 11-re. A brassói csapat beleegyezett a halasztásba, viszont hétfőn kiderült, a VSK ezt másképp gondolja, azzal vádolva a SIC-et, hogy önkényesen döntött az új időpont mellett. Egyébként sorozatos halasztások állnak a tavalyi ezüstérmes neve mellett, állítólag több játékosuk egészségügyi problémával küzd.

Hirdetés
Hirdetés

„Fontos kiemelni, hogy egyetlen csapat sem tud időpontot változtatni az aktuális ellenfele és a szakszövetség beleegyezése nélkül. Klubunk előzetes egyeztetés nélkül eddig sem tett hasonlót, és a jövőben sem fog” – hangsúlyozza a Sepsi–SIC.

Végül a szövetség úgy határozott, hogy a szentgyörgyiek február 25-én pótolják a VSK elleni mérkőzést, így a szombati meccs időpontja nem változik, vagyis a Brassói Olimpia csapatával február 8-án 19 órától mérik össze erejüket a Sepsi Arénában.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük