Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Még nincs meg a bajnoki cím

Még nincs meg a bajnoki cím Sport

Nem tudta lezárni a női kosárlabda Nemzeti Liga fináléjának sorsdöntő harmadik mérkőzését a Sepsi-SIC, amely hatpontos vereséget szenvedett az Aradi FCC csapatától. Az egyik fél harmadik sikeréig tartó döntő állása 2–1 a sepsiszentgyörgyiek javára, ma 19 órától újra összecsap a két gárda.

Brankica Hadovic találata vezette fel az összecsapást, amire Brianna Fraser büntetőből válaszolt. Ezt követően váltott vezetéssel haladtak a csapatok, majd egy 8–0-s rohammal – Hadzovic és Vaida találataival – a házigazda került lépéselőnybe (16–9). A negyed végére a Sepsi-SIC Wallace kosaraival felzárkózott négy pontra (20–16).

Hirdetés
Hirdetés

A második szakasz elején Hadzovic triplájával hét pontra nőtt a Maros-partiak előnye, ám Alina Podar triplája is célt ért. Felpörgette a ritmust a Sepsi-SIC, Jones és Raber pontjaival felzárkózott, majd Podar kosarával 25–26-nál a vezetést is átvette. Fraser és Raber erőfeszítéseinek köszönhetően már öt pont volt közte (27–32), ám a Hadzovic vezette házigazdák nem hagyták magukat leszakítani, a nagyszünethez érkezve az utolsó másodpercekben Anamaria Pop alakította a 31–34-es állást.

Izgalmakból nem volt hiány a folytatásban sem, a hazaiaktól Vitulova szórta a pontokat, míg a sepsiszentgyörgyiek Jones és Raber találataival őrizték előnyüket, a 26. percben 38–44-et mutatott az eredményjelző. Ekkor azonban zöld-fehér oldalról csökkent a koncentráció, a ziccerek kimaradtak, a hazaiak Mirne-Nagy büntetőivel felzárkóztak, majd Vitulova jóvoltából a vezetést is átvették (46–45). Zoran Mikes hiába próbálkozott időkéréssel, nem sikerült fordítani, 50–48-ról indult a záró negyed.

Nem volt könnyű dolguk a zöld-fehéreknek az utolsó tíz percben sem, mindent megtettek a felzárkózás érdekében, de sokáig 3-4 ponton állandósult a különbség. De aztán érkezett Raber és Ghizilă villanása, és ledolgozta hátrányát a szentgyörgyi gárda, majd Jones 61-nél kiegyenlített. Az utolsó két perc rendkívül kiélezett játékot hozott, az idegek harcát a kék-sárga mezesek bírták jobban, akik Keys büntetődobásával, majd Vitulova hármasával lépéselőnybe kerültek, majd 67–61 arányban behúzták a párharcot.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, döntő, 3. mérkőzés: Aradi FCC Baschet – Sepsi-SIC 67 – 61 (20 – 16, 11 – 18, 19 – 14, 17 – 13). Arad: Akarhiotou 5/3, Vitulova 15/3, Keys 18, Vaida 5, Hadzovic 13/6. Cserék: Sutherland 6, Fleser, Mirne-Nagy 2, Manea, Ghiță 3. Edző: Bogdan Bulj. Sepsi-SIC: Pasic 5, Jones 8, Podar 7/3, Pop 2, Fraser 12/3. Cserék: Wallace 9/3, Ghizilă 3/3, Cătinean, Raber 15. Edző: Zoran Mikes. A párbaj állása: 2–1 a Sepsi-SIC javára. Folytatás ma 19 órától.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük