Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Könnyed szentgyörgyi siker

Könnyed szentgyörgyi siker Sport

Magabiztos győzelmet aratott Aradon a címvédő Sepsi–SIC a női kosárlabda Nemzeti Liga középszakaszának utolsóelőtti fordulójában, a zöld-fehérek remek első félidei teljesítményükkel esélyt sem adtak ellenfelüknek, végül 15 ponttal nyertek.

A Sepsi–SIC a Román-kupadöntővel ellentétben (amikor is az első negyedet az aradiak nyerték 24–14-re) ezúttal igyekezett az első percekben kézbe venni az irányítást, ez sikerült is, az első szakasz végén 17–22 állt az eredményjelzőn. A második negyedben is hengereltek a mieink, a jó dobóforma remek védekezéssel párosult, ebben a felvonásban mindössze nyolc pontot „engedélyeztek” a Maros-partiaknak, félidőben már 21 ponttal vezettek (25–46). A harmadik etap végére is tartotta a 22 pontos differenciát a Mikes-csapat (45–67), így nem volt kérdéses a győztes kiléte, még akkor sem, ha a végére kissé kozmetikáztak az eredményen a hazaiak (70–85).

Hirdetés
Hirdetés

A záró fordulóban március 8-án, vasárnap 18.30-tól a Szatmárnémeti VSK látogat a Sepsi Arénába.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, középszakasz, A-csoport, 9. forduló: FCC Baschet Arad – Sepsi–SIC 70–85 (17–22, 8–24, 20–21, 25–18). Arad: Webb 10, Karakasevic 9/3, Pop 2, Ardelean 2, Hadzovic 13. Cserék: Mercea, Akathiotou, Bartók, Fodor 2, Robinson 16. Sepsi-SIC: Orbán, Mandache 14/6, Gödri-Părău 5/3, Givens 24/3, Tobin 4. Cserék: Pašić 17/9, Demeter 2, Cătinean, Mîrne-Nagy 4, Vučetić 9/3, Topuzović 6/6, Kovács.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük