Kolozsváron a KSE

Kolozsváron a KSE Sport

Egy héten belül másodszor is egymásnak feszül a Kézdivásárhelyi SE és a Kolozsvári Universitatea női kosárlabdacsapata. A múlt heti pontvadászatbeli összecsapás után ma 16 órától a Román-kupa negyeddöntőjében mérik össze erejüket a kincses városban.

Nem ígérkezik sétagaloppnak a KSE kolozsvári kiszállása, már csak azért sem, mert a legutóbbi bajnokin a Mariah King és Artavia Ford által fémjelzett rivális 30 ponttal (75–45) gyűrte le a fiatal erőkből álló kézdieket. Ugyanakkor ebben a szezonban egyszer már sikerült győzedelmeskedni a papíron erősebb Kolozsvár ellen, az alapszakasz odavágóját 60–54-re nyerték Farkas Alpár tanítványai.

Mint ismeretes, a szakszövetség összesorsolta a női élvonal két legjobb csapatát, a két tavalyi döntőst, a Sepsi–SIC-et és a Szatmárnémeti VSK, így a kettejük közül az egyik biztos nem játszhat majd éremért ebben a szezonban. Ezt a párbajt december 23-ra halasztották, mivel a VSK-nak a Női Közép-Európa Ligában (CEWL) van mérkőzése.

Román-kupa, a negyeddöntő műsora: ma 16 órától Kolozsvár – KSE, 18 órától Alexandria – Agronomia Bukarest; csütörtökön Brassói Olimpia – Aradi FCC; December 23-án Szatmárnémeti VSK –Sepsi–SIC. A visszavágókat 2020. január 15-én rendezik. A továbbjutó játszik majd a négyesdöntő tornán.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.