Felhívás!

Kitartó munka a siker kulcsa

Kitartó munka a siker kulcsa Sport

Közép-Európa legnagyobb amatőr lovasversenyén vett részt a kézdialmási Varga Mátyás, aki számára felemelő érzés volt Székelyföldet, de leginkább szülőfaluját képviselni.

A háromszéki fiatal Hilton Haragos nevű lovával szembe ment minden akadállyal, és negyedikként ért célba a budapesti Nemzeti Vágta döntőjében. Az idén a rendezvény zártkörű volt, így csak a legközelebbi ismerősei, családtagjai vehettek részt, de nagyon sokan szurkoltak neki itthonról.

– A Nemzeti Vágta negyedik helyén végeztél. Milyen volt a felkészülés?

– A felkészülés hosszú és nehéz volt, március óta szerda és vasárnap kivételével folyamatosan dolgoztunk. Az sem könnyítette meg a felkészülést, hogy idén érettségiztem esti oktatásban, és mellette még dolgoznom is kellett. Ez okozta egyben a legnagyobb nehézséget is, hiszen nem volt egyszerű mindent összehangolni, de egyértelműen elsődlegesnek tekintettem a vágtát.

– Milyen élmény volt ott lenni? Mesélj egy kicsit az ottani pillanatokról.

– Hatalmas élmény volt a Hősök terén, virtuálisan ugyan, de több ezer ember előtt képviselni Erdélyt és szülőfalumat, Kézdialmást. Eddig egyetlen székelyföldi településnek sikerült döntőbe kerülni rajtam kívül, úgyhogy ez szintén pozitívum számomra, és egy mérföldkő az életemben, amire mindig büszkén fogok visszatekinteni. Az előfutamon picit szoros volt a verseny, de sikerült megoldani, hogy továbbjussak. A középfutamban könnyebb dolgom volt, sima győzelmet arattam. Majd jött a döntő, ami nagyon nehéz volt, mert itt már tényleg az öt legjobb ló és lovas mérte össze tudását.

– Miért volt fontos számodra, hogy te képviseld Székelyföldet?

– Régi álmom volt képviselni a székelyeket a döntőben, mivel a lemhényi Zsigmond János néhány éve negyedik lett a döntőben, így számomra célként lobogott, hogy dobogóra álljak, és történelmet írjak. Sajnos, ez az idén nem jött össze, de bízok benne, hogy jövőre sikerül.

– Szereztél új barátokat?

– Új barátokat nem szereztem, mert én már öt éve Magyarországon élek, és benne vagyok a lovas életben, de rengeteg régi baráttal találkoztam a vágtán és a felkészülés ideje alatt.

– Mik a jövőbeli tervek?

– Mindenképp célként van kitűzve már most a jövő évi vágtán való részvétel,szeretnék itthon a Székely Vágtán is eredményes lenni, hogyha a helyzet úgy hozza és meg lesz tartva, de addig is hazaköltöztem Brassóba és egyetemi tanulmányokba kezdtem.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.