Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kézdivásárhelyen a legjobbak

Kézdivásárhelyen a legjobbak Sport

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) nemrég közzétette az élvonalbeli teremlabdarúgó-bajnokság harmadik „buboréktornájának” a menetrendjét. Csíkszereda és Székelyudvarhely után ezúttal Kézdivásárhely ad otthont a zárt kapus turnénak, november 20–23. között.

Hirdetés
Hirdetés

A hétvégén Kézdivásárhelyre érkezik a hazai teremlabdarúgás krémje, az élvonalbeli csapatok számára ugyanis itt rendezik az idény harmadik „buboréktornáját”. A 7–9. forduló tornája pénteken pótlással kezdődik, felvezetőként az FK Székelyudvarhely és a KSE Futsal is lejátssza egy-egy elmaradt mérkőzését, Călărași, illetve Kolozsvár ellenében. Mint ismeretes, a KSE Futsal csapata nagypályás kötelezettségei miatt két mérkőzés elhalasztására kényszerült az első két tornán, de a III. liga őszi idényének befejezésével ez az akadály elhárult, így kizárólag a teremlabdarúgásra koncentrálhatnak Gazda József tanítványai.

A céhes városiak eddig nem tudtak pontot szerezni a bajnokságban, de bíznak benne, hogy ezúttal mellettük szól a hazai pálya előnye. A hétvége során kétszer is összemérik erejüket a Kolozsvári Clujanával, először az 1. fordulóból elhalasztott meccsen, majd a 8. fordulóban, vasárnapra beütemezett találkozón. Szombaton a Călărași lesz a mieink ellenfele, majd hétfőn a Galaci United következik.

A torna legpikánsabb meccsére rögtön az első napon kerül sor, amikor a listavezető Dévai Autobergamo a bajnoki címre hajtó Csíkszeredai Imperial Wettel találkozik. A felek a Román-kupa csíkszeredai elődöntőjében már egymásnak feszültek, akkor a dévaiak nyertek. A folytatásban a csíkiaknak Călărași, illetve Kolozsvár ellen kell hozniuk a kötelezőt. Ennél nehezebb dolga lesz az FK Székelyudvarhelynek, amely a Galaci Uniteddel, illetve a Dévai Autobergamóval is találkozik.

Teremlabdarúgó I. liga, harmadik teremtorna, a tervezett program: november 20., péntek: 17 órától FK Székelyudvarhely – Dunărea Călărași (4. forduló), 19 órától Kézdivásárhelyi SE – Kolozsvári Clujana (1. forduló).

November 21., szombat, 7. forduló: 13.30-tól Kolozsvári Clujana – Galaci United, 16 órától Dévai Autobergamo – Csíkszeredai Imperial Wet, 18 órától Luceafărul Buzău – FK Székelyudvarhely, 20 órától Dunărea Călărași – Kézdivásárhelyi SE.

November 22., vasárnap, 8. forduló: 13.30-tól Dévai Autobergamo – Galaci United, 16 órától FK Székelyudvarhely – Galaci United, 18 órától Kolozsvári Clujana – Kézdivásárhelyi SE, 20 órától Dunărea Călărași – Csíkszeredai Imperial Wet.

November 23., hétfő, 9. forduló: 11.30-tól Csíkszeredai Imperial Wet – Kolozsvári Clujana, 13.30-tól Luceafărul Buzău – Dunărea Călărași, 16 órától Dévai Autobergamo – FK Székelyudvarhely, 18 órától Kézdivásárhelyi SE – Galaci United.

A bajnokság állása

  1. Déva 6      5      1      0      33–15      16
  2. Csíkszereda 5      5      0      0      50–8        15
  3. Galac 5      3      1      1      42–20      10
  4. Buzău 6      3      0      3      30–52      9
  5. Udvarhely 5      2      0      3      25–29      6
  6. KSE Futsal 4      0      0      4      12–27      0
  7. Kolozsvár 4      0      0      4      15–35      0
  8. Calarasi 3      0      0      3      4–25        0
Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások