Felhívás!

Ketten a válogatottban

Ketten a válogatottban Sport

A hónap közepén a Román Kosárlabda-szövetség válogatót szervezett a 2004–2005-ben született kosarasok számára, az U16-os válogatott kialakítása érdekében. A korosztályos együttes a jövő júliusban esedékes szarajevói U16-os Európa-bajnokságra készül. Két háromszéki reménységgel is számolnak, Kozman Krisztával és Bara Németh Beátával.

A Nagy Mózes Sportklub két sportolója, Kozman Kriszta és Bara Németh Beáta tehetségével meggyőzte a szakembereket, a 30 kosaras közül beválasztották őket a legjobb 16 közé.

A 2004-ben született kézdivásárhelyi Kozman Kriszta közel tíz éve kezdett el kosarazni, és nagyon korán kitűnt tehetségével, korát meghazudtoló labdavezetési technikájával, kosárérzékével és a pályán nélkülözhetetlen tisztánlátásával. Az eredmények sem várattak magukra, az U10-es és U12-es országos döntőkön többször nyert dobóversenyeket, illetve beválogatták az All Star csapatba is. Eddigi legjobb egyéni teljesítménye a 2018-as U15-ös országos döntőn volt, amikor Buziaşban csapatával bronzérmet nyert, és megválasztották a torna MVP-jének (legértékesebb játékos). Ebben a szezonban sikeresen bemutatkozott a KSE felnőtt női csapatában a Nemzeti Ligában.

A 2005-ben született berecki származású Bara Németh Beáta négy éve kezdett el kosárlabdázni a KSE berecki csoportjában, Minescu Janos irányítása alatt. Három évvel ezelőtt, a mangaliai U12-es döntőben tűnt ki remek technikájával, lazaságával, valamint lepattanóival. Az NMSK-hoz kerülve Farkas Alpár tovább csiszolta tehetségét, ő is U15-ös bronzérmes, de beverekedte magát a KSE felnőtt csapatába is, nemcsak a csapat, de az országos mezőny legfiatalabb tagjává válva ezáltal, hiszen alig 14 éves. Van már válogatottsági tapasztalata, az U14-es nemzeti csapattal nyáron egy nemzetközi tornán nagyszerűen teljesített, a csapat egyik meghatározó egyénisége volt.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.