Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Izgalmas elődöntők Wimbledonban

Izgalmas elődöntők Wimbledonban Sport

Simona Halep, Serena Williams, Jelina Szvitolina és Barbora Strycova jutott be az elődöntőbe női egyesben a wimbledoni teniszbajnokságon.

Hirdetés
Hirdetés

A hetedik helyen kiemelt Halep a kínai Csang Szaj-szajjal csapott össze a nyolc között, s bár az első szettben 4:1-es hátrányba került, és további bréklabdákat kellett hárítania, sikerült rövidítésre mentenie, s ebben végül ő volt a jobb. A második játszma már egyoldalú küzdelmet hozott, a korábbi világelső örömtenisszel irányított.

A tavaly döntős, hétszeres bajnok, 23-szoros Grand Slam-tornagyőztes Serena Williams megnyerte ugyan az első szettet honfitársa, Allison Riske-kel szemben, végül azonban döntő játszmára kényszerült. Riske nem adta könnyen magát, de 3:3 után a 37 éves Williams – aki legutóbb 2016-ban nyert Wimbledonban – „előhúzta” a legjobb játékát, s ha nehezen is, de a maga javára fordította a mérkőzést.

Jelina Szvitolina Karolina Muchovát verte 7:5, 6:4-re a negyeddöntőben. A 33 esztendős, cseh Barbora Strycova meglepetésre egy szoros és egy sima szettben gyűrte le a brit színeket képviselő, magyar származású Johanna Kontát.

A női elődöntőket ma 15 órától rendezik, a szervezők egyelőre nem döntötték el, hogy melyik meccs lesz korábban.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. július 11., 23:13
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Nem ezt akartad mondani: Елена Свитoьина?
    Hogyan írják át cirill betűs neveket magyarra, vagy románra? Fonetikusan. Ahogy hallod ruszkiékat kiejteni. Magyarok másként, románok szintén másként használják. Dicsérendő, hogy megpróbáltad kijavítani, de elhibáztad.
    Profi nyelvészek erre is kidolgoztak szabályokat, de lehetetlen követni őket, ezért van az egyszerűsített fonetikus használat. De hátha kerül itt egy oroszul jól értő, talán jobban el tudná mondani. Talán jó is lenne, mert tanulnánk belőle.