Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Itthon kezdik a párbajt a háromszékiek

Itthon kezdik a párbajt a háromszékiek Sport

Szeptember után folytatódik a Román-kupa sorozata, ma a negyeddöntők vannak terítéken női kosárlabdában. Megkezdi menetelését a címvédő Sepsi–SIC, amely játék nélkül jutott a második körbe, illetve újabb meglepetést próbál okozni a fiatal erőkből álló KSE.

Hirdetés
Hirdetés

A címvédő zöld-fehérek ma 18 órától az Aradi ICIM csapatát fogadják a Sepsi Arénában, a Román-kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén. Zoran Mikes úgy fogalmazott, a kupameccs egy remek lehetőség arra, hogy megmutassák, mennyire jó a csapat. „Egész szezonban azért dolgozunk, hogy legyen lehetőségünk trófeákat szerezni, nem számít ki az ellenfél, mindig készen állunk a győzelemre. Szeretném, ha minél többen eljönnének szurkolni, és együtt egy lépéssel közelebb kerülni a kupához” – nyilatkozta a vezetőedző.

A kupakiírás legjobb nyolc együttese közül mindössze kettő szerepel az alacsonyabban rangsorolt Sárga-csoportban a bajnokságban, az egyik közülük a KSE, amely már azzal történelmet írt, hogy Nagyvárad kiejtésével bejutott a negyeddöntőbe. Ljubomir Kolarevic tanítványai ma 18 órától a Brassói Olimpia ellen igyekeznek jó eredményt elérni a kézdivásárhelyi sportcsarnokban.

A további program: Târgovişte–Szatmárnémeti, Konstanca–Alexandria. A visszavágókat március 6-án, szerdán rendezik.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük