Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Idegenben nyert a Sepsi OSK

Idegenben nyert a Sepsi OSK Sport

Hátrányból felállva aratott értékes győzelmet a Chindia Târgoviște vendégeként a Sepsi OSK, amely cserejátékosainak köszönhetően tíz perc alatt fordította meg a mérkőzést. Nagyon kellett a három pont a sepsiszentgyörgyieknek, akik ennek köszönhetően megőrizték negyedik helyüket a bajnoki tabellán, mindössze két ponttal lemaradva a harmadik helyen álló címvédő Kolozsvári CFR-től.

A koronavírus a Sepsi OSK-t sem kímélte, emiatt alaposan felforgatott kerettel álltak ki a sepsiszentgyörgyiek a gyurgyevói kiszálláson, a védelemben az idény során először kapott lehetőséget kezdőként Răzvan Tincu, illetve ez alkalommal debütált az élvonalban a 19 éves Andres Dumitrescu. A zöld mezben játszó háromszékiek kezdték elszántabban a találkozót, az első félóra egyértelmű vendégfölényt hozott, azonban veszélyesebb helyzet nélkül, a kapusoknak nem igen akadt dolga. Az első valamire való próbálkozás a fiatal Petrila nevéhez fűződik, aki a 29. percben a tizenhatos széléről küldte rá a labdát, azonban nem tudta meglepni Aioani kapust – ez volt a mérkőzés első kapura tartó lövése. A védekezésre koncentráló Chindia kivárásra játszott, ami a 38. percben be is jött számukra, gyakorlatilag a játék menetével ellentétben vezetést szereztek. Denis Dumitraşcu használta ki Tincu előző szezonbeli rémálmainkat idéző óriási bakiját és 20 méterről hatalmas gólt lőtt a meglepett Fernandez hálójába (1–0).

Hirdetés
Hirdetés

A második félidőben is az OSK diktálta az iramot, de nehezen találtak rést a jól záró hazai védelmen, a büntetőterületen belül elfogyott a tudományuk. Leo Grozavu cserékkel igyekezett felrázni csapata támadójátékát, ez sikerült is, a padról beküldött Safranko és Aganovic bő öt perc alatt összehozta az egyenlítő találatot, a 32 éves horvát támadó középpályás első gólját szerezte az idényben (1–1). Nem kellett sokat várni az újabb vendéggólra, ezúttal is egy cserejátékos került előtérbe, Anass Achahbar bődületes góllal juttatta előnyhöz – és mint utóbb kiderült, megérdemelt győzelemhez – a Sepsi OSK-t (1–2). Ez volt az OSK harmadik idegenbeli sikere az idényben. Az I. liga két „legidősebb” edzőjének – az 55 éves Emil Săndoi és az 53 esztendős Leo Grozavu – összecsapásából utóbbi került ki győztesen. A Sepsi OSK a két hét múlva esedékes következő fordulóban hazai pályán fogadja az FC Botoșani együttesét.

Labdarúgó I. liga, alapszakasz, 11. forduló: Chindia Târgoviște – Sepsi OSK 1–2 (1–0). Giurgiu, Marin Anastasovici Stadion. Vezette: Marcel Bîrsan.

Chindia: Aioani – Căpuşă, Iacob, Piţian, Bourama – Neguţ, Dulca (Yameogo, 79.), Raţă, Dumitraşcu – Popa (Neicuţescu, 85.), Florea (Costea, 79.). Vezetőedző: Emil Săndoi.

Sepsi OSK: Jesus Fernandez – Dimitrov, Tincu, Dumitrescu, Ştefan – Golofca (Aganovic, 63.), Fofana (Fülöp I., 46.), Vaşvari, Purece (Gal-Andrezly, 86.) – Petrila (Achahbar, 46.), Bajrovic (Safranko, 63.). Vezetőedző: Leo Grozavu.

A 11. forduló eddigi eredményei: Jászvásári Poli–FC Argeș 1–1, Bukaresti Dinamo–FC Voluntari 3–0, Academica Clinceni–FC Viitorul 1–0, FC Botoșani – U Craiova 0–0, Hermannstadt–Astra Giurgiu 0–1, Kolozsvári CFR–Aradi UTA 0–1. A Medgyesi Gázmetán – FCSB találkozó tegnapi lapzártánk után végződött.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások