Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Idegenbeli vereséget szenvedett a KSE

Idegenbeli vereséget szenvedett a KSE Sport

Nem tudta megismételni odavágóbeli bravúrját és fejet hajtott Kolozsváron a Kézdivásárhelyi SE női kosárlabdacsapata, a Nemzeti Liga Nyugati csoportjának 7. fordulójában. Farkas Alpár tanítványai 30 ponttal kaptak ki az Universitatea otthonában.

Hirdetés
Hirdetés

A lehető legrosszabban kezdődött a találkozó a KSE számára, mivel a hazaiak Ford vezetésével 8–0-s rohammal indítottak, a kézdiek két perc elteltével tudtak betalálni, Vega büntetőből szerzett egy pontot. Holinka-Miklós Hanna triplája jókor jött, csakúgy, mint Mobley kosara, de öt perc elteltével már tízzel vezettek a hazaiak (16–6), s a negyed végéig erre rátettek még egy lapáttal (28–12).

A második negyedben magához tért a KSE, Mobley és Vega vezényletével nekiállt ledolgozni hátrányát, ez sikerült is, nagyszünetre hat pontra megközelítette riválisát (34–28).

Szünet után nem tudott közelebb férkőzni a KSE, a kék-fehér mezesek rendre kihagyták a ziccereket, de a hazaiak védekezésére sem lehetett panasz. 48–35-ről fordultak rá a záró szakaszra, innen már nem volt visszaút, tovább nyílt az olló, harmadik bajnoki vereségét szenvedte el a KSE, végeredmény: 75–45 (28–12, 6–16, 14–7, 27–10). A KSE csapata: Vega 5, Holinka 8, Domokos, Danalache 2, Mobley 24, Debreczi 2, Czimbalmos 3, Lénárt 1, Kozman, Tuchilus, Bándi. Edző: Farkas Alpár.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük