Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

HÍRHALOM

HÍRHALOM Sport

Teremlabdarúgás, I. liga

Nem volt ellenfelük

Magabiztos győzelmet aratott a vendég Resicabánya felett a Kézdivásárhelyi SE futsalcsapata az élvonalbeli pontvadászat play-outjának utolsó fordulójában. A KSE a Daczó – Gáll, Gajdó, Rancz, Albu (játszott még: Erős, Oláh, Niczuly, Fábián, Bakk, Kis, Gondos) kezdősorral kezdett a tartalékos felállásban érkező resicabányaiak ellen, és a kezdetektől fogva kapuja elé szögezte ellenfelét. Az első gólra 9. percet kellett várni, ekkor Albu vetett véget a gólcsendnek, majd alig egy perc után Gáll bombázott hálóba. Rövid időn belül a vendégek is betaláltak, bár ez igazán nem írható az egész meccsen fantasztikusan védő Daczó számlájára. Gajdó Tamás állította be a félidő eredményét: 3-1. Fordulás után Gáll és Albu is szépségdíjas gólokat jegyzett, 15 másodperccel a vége előtt büntetőt rúghatott a vendégcsapat, ám a pályára lépő Gondos pótkapus bravúrosan hárította a próbálkozást. 5-2-re megérdemelten nyert a KSE, a Gazda – Căşineanu edzőpáros élesben tesztelhette csapatát az U19-es döntőtorna előtt.

Kézilabda, A-osztály

Vereséggel búcsúztak

A szerencsétlenül alakult idény utolsó mérkőzését Nagyváradon játszotta a Sepsi-SIC női-kézilabdacsapata az A-osztályos bajnokság utolsóelőtti fordulójában, tudniillik az utolsó játéknapon a sepsiszentgyörgyiek szabadnaposok lesznek.

A Saláta, Rofel, Bratosin – Balogh 1, Mátis 7, Tăbăcaru 6, Roşu 8, Györkovács 2, Bodó 6, Condurache összeállításban pályára lépő Sepsi-SIC az első játékrészben jól tartotta magát a Nagyváradi CSU otthonában, a második félidőben azonban a rövid kispad miatt nem tudtak frissíteni játékukon, és ez meghatározta a mérkőzés végkimenetelét. Nagyvárad 43-30 (20-17) arányban győzedelmeskedett, a Sepsi-SIC pedig 16. vereségét könyvelte el.

– Megvagyok elégedve a lányok játékával és a kapusok teljesítményével, egy rendkívül gyors iramú, látványos mérkőzés volt, talán az idény leglátványosabb játékát mutattuk – fogalmazott érdeklődésünkre Vida Attila edző.

Asztalitenisz

Negyedik az Electrica

Nem tudta felvenni a versenyt a Kolozsvári Politehnikával a sepsiszentgyörgyi Electrica csapata, amely a Szuperliga kisdöntőjében mindkét mérkőzésen 5-2 arányban alulmaradt esélyesebb ellenfelével szemben. A Kocsis Balázs, Moldoveanu Ştefan, Laurențiu Bîrlan és Simon Teodor edzőjátékos alkotta alakulat a negyedik helyen fejezte be az élvonalbeli szereplését. A bajnoki címet a CS Mioveni hódította el, megelőzve a Pristavu Câmpulungot.

Egy ezüstérem a kupadöntőről

Egy ezüstéremmel büszkélkedhet a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Sportklub a Bodzavásáron lezajlott, 8–12 évesek számára kiírt Román-kupát követően, ahol Mike Boróka állhatott fel a dobogó második fokára. A kézdivásárhelyi ígéretes tehetség 3-2-re győzött a marosvásárhelyi Ungvári Evelinnel szemben, 3-1-re verte a medgyesi Moca Alinát, illetve 3-1-re kikapott a marosludasi Téglás Andreától. Mivel a csoportban körbeverés volt, így a szettek alapján döntöttek a végső sorrendről: 1. Ungvári Evelin, 2. Mike Boróka, 3. Téglás Andrea. Az NMSK színeiben Chelmuș Ionuț a nyolcadik, Marian Burnuchi pedig a 14. helyen végzett. A sepsiszentgyörgyi Electrica növendékei közül, a marosludasi színekben versenyző Farkas Yvett a legjobb tizenhat között zárta a versenyt.

Birkózás

Eb-ötödik hely

Ötödik helyen végzett az újvidéki felnőtt birkózó Európa-bajnokságon a sepsiszentgyörgyi MSK sportolója, Incze Kriszta, miután a kontinenstorna csütörtöki versenynapján elvesztette bronzmeccsét, és lecsúszott a dobogóról. A 60 kilogrammos súlycsoportban érdekelt birkózó kiválóságunk a negyeddöntőkben kapcsolódott be a küzdelmekbe, ahol rögtön a későbbi Európa-bajnok Liubov Ovcharovával került szembe. Az orosz sportoló 8-0-val és tussal győzött, de Incze is továbbjutott vigaszágon. A bronzéremért kiírt párharcban a svéd Malin Johanna Mattsson következett Krisztának, aki rossz napot kifogva 3-1 arányban hajtott fejet. Végeredmény (60 kg): 1. Ovcharova Liubov (orosz), 2. Anastasija Grigorjeva (lett), 3. Malin Johanna Mattsson (svéd) és Tetiana Omelchenko (azeri), 5. Incze Kriszta és Anhelina Lysak (ukrán).

Labdarúgás, IV. liga

Gólözön a 24. fordulóban

Eredmények: KSE – Nagyajta 7-1 (gólszerzők: Kurtuly 4., 7., 22., 30., 49., 58., Babei 7., illetve Arferie 62. / ifjúságiak: 14-0), Réty – Csernáton 3-1 (gsz.: Majos 5., Ciorășteanu 18., Ciobotaru 78., illetve Lengyel 31./ ifik: 6-2), Barót – Perkő 4-3 (gólszerzők: Lázár A. 2., Balázsi G. 51., Zelch 59., 65., illetve Kovásznai 25., Bartók R. 74., Csulak 79./ ifik: 9-0), Illyefalva – Papolc 2-1 (gsz.: Veress 37., Jakab 80., illetve Roșca 44. – tizenegyesből / ifik: 1-5), Kovászna – Gelence 0-4 (gsz.: Sala 43., Stana 54., Gătej 78., 87./ ifik: 1-2), Bardoc – Bereck 7-0 (gsz.: Bedő Cs. 9., 42., Lázár J. 19., 49., 87. – tizenegyesből, Moroianu 34. – öngól, Balázsi I. 56./ ifik: 7-0), Uzon – Ozsdola 1-4 (gsz.: Szabó 82., illetve Tóth B. 7., 60., Papp Cs. 33., 54./ ifik: 0-2), Bölön – Kilyén 3-0 (játék nélkül).

A IV. liga állása:

  1. KSE 24 19    3      2      86-14       60
  2. Gelence 24    19    2      3      78-28       59
  3. Papolc 24    17    3      4      70-30       54
  4. Réty 24 14    3      7      55-38       45
  5. Csernáton 24    13    4      7      59-29       43
  6. Bardoc 24    12    5      7      54-36       41
  7. Uzon 24    11    3      10    57-61       36
  8. Bölön 24    11    2      11    37-45       35
  9. Perkő 24    9      4      11    57-43       31
  10. Illyefalva 24 8      2      14    37-54       26
  11. Kovászna 24 7      3      14    38-66       24
  12. Ozsdola 24    7      2      15    25-66       23
  13. Nagyajta 24    7      1      16    39-47       22
  14. Barót 24    6      3      15    25-86       21
  15. Bereck 24    5      3      16    31-68       18
  16. Kilyén* 24    4      3      17    23-60       15

*visszalépett

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük