Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hatalmas akarat kell hozzá

Hatalmas akarat kell hozzá Sport

Európa egyik legnagyobb ironman versenye, az Ironman Austria idén 20 éves. A több mint 3000 versenyzőt vonzó világkupa vasárnap Klagenfurt környékén zajlott, a sepsiszentgyörgyi Deák Zsombor a profi mezőnyben a 19. helyen ért célba (09:12:31).

A 3,8 km-es úszópróbát a kristálytiszta wörthi tóban teljesítették a résztvevők, a 180 km-es kerékpárpálya az Alpok lábainál kanyargott nagy szintkülönbséggel, míg a 42 km-es futópróbát a tó és Klagenfurt központja között cikázva abszolválták a vasemberek több ezer néző biztatatása közepette. Két héttel a belgiumi dobogós helyezése és rengeteg utazás után Zsombor célja egy stabil ironman volt, az, hogy a terv szerint versenyezzen, és jól kezelje a holtpontokat.
– Az úszás rajtját jól kaptam el, könnyedén úsztam egy bollyal. Kerékpározás közben egy szakaszon rizikót vállaltam, és kicsit erősebb tempóban tekertem a kelleténél. Ez nem jött be, így volt egy 20 km-s holtpontom, ami elkerülhető lett volna. A futás jól ment, de abban is volt egy számomra nehezebb szakasz, aminek a miértjeit még elemeznünk kell. Az abszolút nem jellemző, hogy javuló időre fussák a maratont az ironman végén, nekem már többször sikerült, de most sajnos elmaradt – értékelt lapunknak a háromszéki vasember, aki összességében örül ennek a tapasztalatnak, és köszöni Sepsiszentgyörgy önkormányzatának és Kovászna Megye Tanácsának a támogatást. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük