Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Három évre szerződtek

Három évre szerződtek Sport

Ötvenezer lej értékű mezszállítói együttműködési szerződést kötött a Sepsi–SIC, jelentette be a sepsiszentgyörgyi kosárlabdaklub menedzsere, Rusz István egy sajtótájékoztatón. A három évre szóló megállapodás értelmében már a 2017–2018-as idényben a PEAK Románia szállítja a Sepsi–SIC felszerelését.

Rusz István reményét fejezte ki, hogy mindkét fél részéről egy hasznos együttműködés lesz, majd bemutatta a csapat új felszereléseit, amelyben a zöld–fehér mezes lányok a bajnokságban, illetve a nemzetközi porondon fognak játszani.

Vlad Amariei, a PEAK Románia képviselője megtisztelőnek nevezte, hogy a román női kosárlabda legismertebb csapatának biztosíthatják a felszerelést. „Nem titkolom, hogy szerettünk volna megállapodni a Sepsi–SIC klubbal, de amellett, hogy ez megtiszteltetés számunkra, nagy felelősség is, mivel mind a férfi, mind pedig a női bajnokcsapattal együttműködünk”, húzta alá Amariei, aki szerint a Sepsi–SIC egy nagyon jól szervezett klub, amely példaként szolgálhat mások számára is. Az együttműködési szerződést a jelenlévő újságírók előtt írták alá a felek, az eseményen pedig jelen volt a zöld–fehérek két játékosa, Ancuța Stoenescu és Kovács Renáta is.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük