Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hadnagy Attila, a megmentő!

Hadnagy Attila, a megmentő! Sport

Az alapos vérfrissítésen átesett Sepsi OSK megörvendeztette népes szurkolótáborát azáltal, hogy pénteken 1-0-s győzelmet aratott Temesvár felett a tavaszi idény nyitányán. A csereként beálló közönség kedvenc, Hadnagy Attila szenzációs találattal döntötte el a három pont sorsát, a sepsiszentgyörgyieknek ez volt az élvonalbeli ötödik sikerük. Vasárnap este már Krajovával néznek farkasszemet.

Nem kevesebb mint kilenc új szerzeménnyel a kezdőben állt ki a temesváriak ellen az Eugen Neagoe edzette Sepsi OSK, a régiek közül mindössze Sebastian Ghinga és Fülöp István kapott lehetőséget. A jelentős idegenlégiós-kontingens tette a dolgát, és ez meglátszott a játékon is, a piros-fehérek végig uralták a mérkőzést, és érezhetően jobban akarták a győzelmet. Az elhúzódó pályahitelesítési folyamat miatt a sepsiszentgyörgyiek kénytelenek egyelőre a ploieşti-i Ilie Oană Stadionban vendégül látni ellenlábasaikat, a Petrolul-szentély viszont szerencsét hozott az OSK-nak.

Az első veszélyes megmozdulás az összességében roppant kedvező benyomást keltő Filipe Oliveira nevéhez fűződött, a portugál középpályás a 20. percben elhalászta a labdát a bizonytalankodó bánsági védők elől, majd remekül tört kapura, de a rövid sarokra tartó lövését Curileac hárítani tudta. A 38. percben ismét Oliveira került előtérbe, remekül ívelt a kapu elé, viszont Hamed rossz ütemben érkezett, lecsúszott a beadásról, és nem tudta hálóba továbbítani a játékszert.

A második félidőben tovább rohamozta ellenfele kapuját a Sepsi OSK, az 57. percben Viera foghatta a fejét, ugyanis egy szabadrúgás után Obšivačtól kapott remek labdát, ám mintegy hat méterről elhibázta a kapáslövést. Neagoe vezetőedző láthatóan nem elégedett meg a gólnélküli döntetlennel, amely felé tartott a találkozó, ezért a 69. percben beáldozva egyik középpályását áttért a kétcsatáros taktikára, Gorrin helyett a csapat veteránjának számító Hadnagy Attila lépett pályára. A piros-fehérek gólgyárosa meg is hálálta a bizalmat, a 87. percben megcsillantva rátermettségét, megszerezte az év első élvonalbeli találatát: a Rîmniceanu által előreívelt labdát Kuku fejjel csúsztatta tovább, majd a 37. éves támadó precíz kapáslövéssel kilőtte a hosszú sarkot. Több említésre méltó esemény nem történt, 1-0 arányban, megérdemelten győzött a Sepsi OSK azon Temesvár ellen, amelyiknek egyetlenegy kaput eltaláló lövése sem volt a 90 perc leforgása alatt. A piros-fehéreket a Székely Légió közel 250 tagja biztatta a helyszínen. Győzelmének köszönhetően az OSK előlépett a 12. helyre, megelőzve a FCSB-től vereséget szenvedett Medgyest. Vasárnap kőkemény ellenfél vár a szentgyörgyiekre, ugyanis a harmadik helyen álló Krajovai U otthonába látogatnak.

Meccs utáni nyilatkozatok
Eugen Neagoe, a Sepsi OSK vezetőedzője: „Nehéz dolgunk volt egy összeszokott csapat ellen, ezzel szemben nálunk kilenc új játékos volt a kezdőben, először léptünk pályára hivatalos meccsen ebben a formátumban. Ilyen körülmények között, ha nem sikerült volna győznünk, akkor sem lett volna okom panaszkodni, mert még nem csiszolódtunk össze, de összességében úgy vélem, mi irányítottuk a játékot, mi voltunk a jobbik csapat, és megérdemeltük a három pontot. Temesvár nem volt veszélyes ránk nézve, helyzetük sem volt. Tavaly decemberben sokan azt hitték viccelek, amikor 12–14 új játékosról beszéltem, de lám bekövetkezett, és ez meglátszik a pályán is”.

Ionuț Popa, Temesvár edzője: „Ma jobb volt a Sepsi OSK, határozottabbak voltak a játékosaik, és többet szaladtak, megérdemelten nyertek, mi gyengébb napot fogtunk ki. Azonban agresszívan játszani egy dolog, brutálisan egy másik, a durvaságuk miatt két kényszercserére kényszerültem, amit nem tartok normálisnak.”

Hadnagy Attila, a győztes gól szerzője: „Bebizonyosodott, hogy nem a kor számít. Romániában 30 felett már öregnek számítasz, de én jól érzem magam 37 évesen. Örülök, hogy csereként sikerült gólt szereznem. A nyárig mindenképp szeretném segíteni a csapatot, azt követően majd meglátjuk.

Labdarúgó I. liga, 23. forduló, Ploiești, Ilie Oană Stadion: Sepsi OSK–Temesvári Poli 1-0 (0-0), gólszerző: Hadnagy (87.). Játékvezetők: Iulian Călin (Ştefăneşti), Ciprian Danşa (Szatmárnémeti), George Neacşu (Câmpulung Muscel).Sepsi OSK: Rîmniceanu – Dalmau, Viera, Obšivač, Sato – Ghinga, Gorrin (Hadnagy 69.), Oliveira, Fülöp, Hamed (Petre 52.) – Kuku (Dima 90+1.). Edző: Eugen Neagoe.
Temesvár: Curileac – Străuţ, Khibutia, Melinte, Şeroni (Neagu 70.) – Enescu (Doman 72.), Artean, Bîrnoi (Velcotă 90+1.), Vasvári, Ciucur – Drăghici. Edző: Ionuț Popa.
Sárga lap: Viera (66.), Oliveira (76.), Ghinga (88.), Rîmniceanu (90+5.), illetve Drăghici (50.), Bîrnoi (89.).
A 23. forduló további eredményei: Viitorul–Astra Giurgiu 1–1, FC Voluntari–Jászvásári Poli 0-4, Medgyesi Gázmetán–FCSB 1-2, FC Botoșani–Bukaresti Juventus 0-0. A Dinamo–Kraiovai U mérkőzés tegnapi lapzártánk után kezdődött. A mai program: Kolozsvári CFR–Concordia Chiajna (20.45).

A jelenlegi állás:

1. FCSB 23 15 5 3 47-15 50
2. CFR 22 15 4 3 35-12 49
3. Krajova 22 12 7 3 36-23 43
4. Astra 23 10 8 5 32-22 38
5. Botoşani 23 10 6 7 26-23 36
6. Viitorul 23 10 5 8 30-20 35
7. Dinamo 22 10 4 8 31-22 34
8. Jászvásár 23 9 6 8 31-29 33
9. Temesvár 23 6 8 9 18-31 26
10. Voluntari 23 6 7 10 21-29 25
11. Chiajna 22 7 3 12 29-29 24
12. Sepsi OSK 23 5 3 15 14-40 18
13. Medgyes 23 2 9 12 11-34 15
14. Juventus 23 1 7 15 12-44 10

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük