Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Gyenge játék, sima vereség

Gyenge játék, sima vereség Sport

Sima vereséggel kezdte a Sepsi-SIC a női kosárlabda Európa-kupát, a román bajnoki címvédő tegnap este az orosz WBC Jenyiszejjel szemben 54–73 (8–17, 9–19, 22–23, 15–14) arányban hajtott fejet a Sepsi Arénában. Folytatás november elsején – szintén itthon – a Mersin BSB ellen.

Az Európa-kupa D-csoportbeli mérkőzésen hullámzó játékkal rukkolt elő a Sepsi-SIC, amely Ioana Ghizilă révén a mérkőzés első pontjait szerezte. Nehezen lendültek játékba a felek, kapkodva, idegesen, sok hibával kezdtek a csapatok, az első öt perc után még 6–6 állt az eredményjelzőn. Ekkor viszont rákapcsoltak az oroszok, az első negyed utolsó három percében kilenc egységet termeltek, amire a zöld-fehérek mindössze Higgins kétpontosával tudtak válaszolni (8–17). A második negyed sem alakult kedvezőbben hazai szempontból, a vendégek kemény védekezésükkel megtörték a szentgyörgyieket és hamarosan kétszámjegyűre dagadt a különbség, nagyszünetben 17–36 volt az állás.

Fordulás után is folytatódott a zöld-fehérek vesszőfutása, és állandósult a több mint húszpontos különbség (39–59). Ilyen körülmények között a zárószakasz sem tartogatott meglepetést, a sokat hibázó, gyenge dobószázalékkal bíró Sepsi-SIC 19 pontos vereséget szenvedett.

Szerdán a csoport másik összecsapásán a török Mersin BSB 75–70 arányban nyert a szintén oszmán Orman Gençlik ellenében.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. október 26., 8:40
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Elgondolkodtato a tegnapi merkozes….Megfelel ez a csapat az Europa Kupaban megkovetelt szinvonalnak??? Nem ugy tunt az este…….
    Tovabbi sok sikert!