Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fontos meccs előtt az OSK

Fontos meccs előtt az OSK Sport

A sepsiszentgyörgyi labdarúgás történelmében még soha nem jutott ilyen messze a Román-kupában a helyi focicsapat, ezért a Sepsi OSK most meg sem állna a döntőig. A piros-fehér mezes együttes a hazai környezetben aratott 5–1-es siker után lép pályára ma este Jászvásáron, a kupasorozat elődöntőjének visszavágóján. Sajtóhírek szerint belső feszültség borzolja a kedélyeket a csapaton belül.

Rossz emlékű helyszínre tér vissza a Sepsi OSK, ugyanis a vasárnapi bajnokin 3–1-es vereséget szenvedtek a moldovai nagyvárosban, így visszacsúsztak az alsóházi rájátszás táblázatán, három pontra vannak a kiesőzónától. A 20 órától kezdődő visszavágón a piros-fehér mezesek feledtetni szeretnék a múlt hétvégi fiaskót, és jó eredménnyel szeretnének a döntőbe jutni. Apropó döntő, a román szövetség (FRF) nemrég bejelentette, hogy Krajováról Ploiești-re költöztette a július 22-i kupadöntő helyszínét. Mivel a koronavírus-járvány miatt a nézők úgysem mehettek volna be a stadionba, jegyárusításról nem lévén szó, a helyszínváltoztatás nagy kavarodást nem okoz. Az FRF indoklása szerint így kevesebbet kell utazniuk a döntőben érintett csapatoknak.

Hirdetés
Hirdetés

Az utóbbi időszak gyenge eredményei azonban nem múltak el következmények nélkül, román sajtóértesülések szerint hétfő délben sajnálatos incidens történt, a csapat vezetőedzője, Leo Grozavu és a 22 éves középpályás, Fülöp Loránd balhézott össze. Állítólag a közös csapatebédnél az 52 éves tréner megütötte a Puskás Akadémia alkalmazásában álló, az OSK-nál kölcsönben szereplő játékost, akinek a telefonja is összetört. Hogy mi volt az oka az incidensnek, nem tudni, ám a hírek szerint a ledöbbent szentgyörgyi játékosok még a rendőrséget is ki akarták hívni.

Megkeresésünkre Diószegi László, a Sepsi OSK elnöke közölte, a csapat pénteken reggel érkezik haza Jászvásárról, ezt követően meghallgatják az érintetteket, majd vezetőségi tanácsülésen tárgyalnak a kialakult helyzetről.

„Nem alapozhatunk a szóbeszédre, ki kell derítenünk, hogy pontosan mi történt, addig nem hozhatunk semmilyen döntést. Péntekre vezetőségi tanácsülést hívok össze, meghallgatjuk mindenkinek a véleményét. Egy biztos, nem engedhetjük meg, hogy folt essen a klubunk becsületén, minket az ilyen balhék eddig elkerültek, és jó lenne, ha ezután is így lenne. Nagyon sajnálom a kialakult helyzetet, amióta értesültem az esetről egy perc nyugalmam sincs. Jól meg kell gondolnunk, hogyan folytatjuk tovább” – nyilatkozta lapunknak Diószegi László.

Az biztos, hogy a botrány a lehető legrosszabbkor robbant ki, a ma esti nagyon fontos kupaelődöntő visszavágója előtt. Diószegi hangsúlyozta, a csapatnak nyugalomra lett volna szüksége, hogy ráhangolódjon a mérkőzésre, „nem szabadott volna ilyesmi történjen, ami hatással lehet a találkozóra, mivel könnyen megtörheti a játékosokat”.

Leo Grozavu edzői pályafutása során nem ez volt az első eset, amikor összetűzésbe keveredett egy játékosával. 2017-ben, az FC Botoșani edzőjejeként, az Astra Giurgiu elleni mérkőzésen megütötte a kispadon ülő Cătălin Golofcát, akit a találkozó első félidejében küldött pályára, majd a hajrában lecserélte, mivel elégedetlen volt a teljesítményével.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások