Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fociprogram a hétvégére

Fociprogram a hétvégére Sport

A Voluntari és Temesvár elleni döntetleneket követően újra itt a lehetőség, hogy megszerezze a három pontot a Sepsi OSK, amely az I. liga alsóházi rájátszásának 4. fordulójában a Juventus otthonába látogat hétfőn 18 órától. Az azonos pontszámmal rendelkező fővárosiak ellen győzelmi kényszerben lép pályára a jelenleg utolsó, kiesést jelentő helyen álló sepsiszentgyörgyi gárda.

 

Nem úgy alakultak az elmúlt mérkőzések a Sepsi OSK számára, ahogyan azt a klubvezetés és a szurkolók szerették volna. A rájátszás első három fordulójában mindössze három döntetlenre futotta az OSK-nak, ami sajnos csak a tabella utolsó helyéhez elég. A cél viszont továbbra is a bennmaradás, ezért a hétfői találkozón mindenképpen be kell gyűjteni a három pontot a közvetlen rivális Juventus ellen.

– Eltelt egy újabb mérkőzés, és nem sikerült nyernünk, hiába vezettünk 2–1-re, dolgoztunk ki több helyzetet, és lőttünk egy kapufát. Így újabb két pontot veszítettünk el, csakúgy, mint ezt megelőzően Voluntari ellen. Ezzel az elhullatott négy ponttal nem itt tartanánk, ahol most vagyunk. Ilyen a futball, eggyel több gólt kell lőni, mint az ellenfél. A Juventus ellen kulcskérdés a győzelem, pontegyenlőség van köztünk, mindkét csapat ugyanazt akarja, bennmaradni az I. ligában, ezzel tisztában vannak a játékosaim is – nyilatkozta Eugen Neagoe a klub tegnapi sajtótájékoztatóján, aki bízik benne, hogy a sok iksz után eljön a győzelmek ideje is.

Play-out, 4. forduló: szombaton 18 órától Botoşani – Voluntari, 20.45-től Dinamo – Chiajna; hétfőn 15.30-tól Medgyes – Temesvár, 18 órától Juventus – Sepsi OSK. Az alsóház rangsora: 7. Dinamo 26 pont, 8. Botoşani 22, 9. Voluntari 18, 10. Chiajna 16, 11. Temesvár 15, 12. Medgyes 14, 13. Juventus 13, 14. Sepsi OSK 13.

 

A KSE ma 17 órától a listavezető Bákói Aerostart fogadja a Sinkovits Stadionban. Az eltiltott Gajdó Gothárd és a sérült Kurtuly Róbert nélkül felálló kék-fehérek szeretnének meglepetést okozni az éllovas ellen. Labdarúgó 3. liga, 21. forduló (ma 17 órától): Kézdivásárhelyi SE – Bákói Aerostar, Sănătatea Darabani – Székelyudvarhelyi FC, FK Csíkszereda – Sporting Liești, CSM Pașcani – Galaci Suporter Club Oțelul, Bucovina Rădăuți – CSM Focșani, Avântul Valea Mărului – Szászhermány 0–3 (játék nélkül), Bararozsnyói Olimpic Cetate – Galaci Metalosport 3–0 (játék nélkül), a Románvásári VSK áll.

A labdarúgó IV. liga 21. fordulójának programja: szombaton 17 órától Barót – Illyefalva, Dálnok – Gelence, Zágon – Papolc, Réty – Bölön, Csernáton – Bereck. Az Ozsdola – Perkő meccset április 11-re, a Bardoc – Kovászna találkozót május 16-ra halasztották a megyei labdarúgó-szövetség honlapja szerint, Nagyajta szabadnapos. Az V. liga 15. fordulójának párosításai: szombaton Nagybacon – Szitabodza, Maksa – Kommandó, Szotyor – Árkos. Zabola szabadnapos, Hidvég – Bodok 3–0 (játék nélkül).

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük