Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Feltörekvő, virtuóz játékos

Feltörekvő, virtuóz játékos Sport

Beválasztották a forduló csapatába a Clinceni ellen két gólt jegyző Marius Ştefănescut, aki derekasan kivette a részét a Sepsi OSK keddi négygólos sikeréből. A 21 éves futballista Kézdivásárhelyről került a sepsiszentgyörgyiekhez, a szezon legelső meccsén csereként pályára lépve debütált az élvonalban, most először volt eredményes az I. ligában.

Hirdetés
Hirdetés

Az 1998. augusztus 18-án, Caracalban született labdarúgó viszonylag későn, 11 évesen kezdett el futballozni édesapja kezdeményezésére. A CSM Caracalnál sajátította el az alapokat, majd az ott eltöltött három év után a kolozsvári akadémiára került, ahol négy évig tanulta a sportág rejtelmeit. Egy év Roşiorii de Vede után a 2017–2018-as idényben került Kézdivásárhelyre, a III. ligába frissen feljutott KSE-hez, ahol robbanékonyságával, gyors helyzetfelismerésével, precíz ritmusváltásaival egyhamar a csapat alapemberévé vált, látványos megoldásai, szabadrúgásai pedig egykettőre közönség kedvenccé emelték.

– Az eddig befektetett munkám megkoronázása az, hogy az élvonalban szerepelhetek a Sepsi OSK színeiben, ez gyakorlatilag egy valóra vált álom. Két szezont töltöttem Kézdivásárhelyen, amely meghatározó volt számomra, sokat tanultam, fejlődtem az ottani időszak alatt, ez tette lehetővé a debütálásomat az I. ligában. Elmondhatom, hogy szó szerint otthon éreztem magam Kézdivásárhelyen, minden labdaérintésnél vagy gólnál éreztem a közönség szeretetét – nyilatkozta lapunknak Marius Ştefănescu.

Bár a III. ligából nagy ugrás egyből az I. liga, a rendkívül ambíciós, komoly és szorgalmas játékos sikerrel vette az akadályokat, és egyre több lehetőséget kap a bizonyításra. Kedden például két góllal hálálta meg a belé fektetett bizalmat, az Academica Clinceni ellen 4–0-ra megnyert találkozón.

– Azt szeretném, hogy egészséges legyek, hogy minél többet játszhassak, és legyen lehetőségem bebizonyítani, hogy mire vagyok képes. Szeretnék lépésről lépésre fejlődni, stabil kezdőjátékossá, majd a csapat meghatározó tagjává válni – árulta el érdeklődésünkre a Barcelona- és Messi-drukker futballista, hozzátéve, nem szeretne a román élvonalnál megállni, minél magasabbra akar törni.

A 20. forduló álomcsapata: David Lazar (Astra / 28 éves) – Daniel Graovac (Astra / 26 éves), Andrei Miron (FC Botoşani / 25 éves), Ousmane Viera (FC Hermannstadt / 32 éves) – Marius Ştefănescu (Sepsi OSK / 21 éves), Olimpiu Moruţan (FCSB / 20 éves), Razvan Dâlbea (FC Hermannstadt / 38 éves), Louis Munteanu (Viitorul / 17 éves) – Mihai Roman I (FC Botoşani / 35 éves), Yazalde Gomes (FC Hermannstadt / 31 éves), Florinel Coman (FCSB / 21 éves). Edző: Gheorghe Hagi (Viitorul / 54 éves).

A 21. forduló műsora: pénteken 20.30-tól Bukaresti Dinamo – Sepsi OSK; szombaton 13 óra: Academica Clinceni – FC Botoșani, 15 órától Jászvásári Politehnica – Medgyesi Gázmetán, 20 órától Krajovai U – FC Voluntari; vasárnap 18 órától Chindia Târgoviște – FC Hermannstadt, 20.30-tól FC Viitorul – FCSB; 20 órától Kolozsvári CFR – Astra Giurgiu.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások