Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Felfelé tör a BVSC

Felfelé tör a BVSC Sport

A Baróti Városi Sport Club, a BVSC felnőtt csapata a IV. ligában hét forduló után a negyedik helyen tanyázik, ami az elmúlt évek meglehetősen szerény teljesítményei után figyelemreméltó eredménynek számít.

Az önkormányzat is idén mintha jobban odafigyelt volna a városi sportpálya karbantartására. Többek között javarészt felszerelték azokat a műanyag székeket a lelátókra, melyeket júliusban adományba kapott a város egy miskolci vállalkozótól, eddig pontosan 366 darabot. A piros színű székek mondhatni megszabták az egész lelátó kinézetét, de rajtuk ülve kényelmesebben lehet meccseket is nézni. Ráduly Antal Róbert, a baróti polgármester tanácsadója azt mondta, a magyarországi vállalkozót el fogják hívni Barótra, hivatalosan is megköszönni neki az értékes adományt. Más apróbb munkálatokkal is szépítették a pálya környékét, télen az öltözőben végeznének javításokat, az eredményjelző tábla cseréjére is készülnek.

Ahhoz képest tehát, hogy négy évvel ezelőtt a városi tanácsülésen még az volt a kérdés, hogy vajon mi lesz a sorsa a baróti nagypályás focinak, most helyrebillenni látszanak a dolgok, és úgy értesültünk, hogy több, korábban máshova távozott játékost is visszacsalogatna a klub.

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük