Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Felemás belgrádi szereplés

Felemás belgrádi szereplés Sport

Egy vereséggel és egy győzelemmel zárta a belgrádi Euroliga-selejtezőt a Sepsi-SIC női kosárlabdacsapata, amely a görög Olimpiakosztól elszenvedett 73–54 arányú vereséget követően 20 ponttal nyert a házigazda Crvena Zvezda ellen, így valószínűsíthetően az Európa Kupa E-csoportjában folytathatja európai szereplését.

Hirdetés
Hirdetés

Az Euroliga főtáblájára jutással zsinórban harmadszor próbálkozó sepsiszentgyörgyi együttes nem tudta megszorongatni a görög Olimpiakoszt, végig hátrányban játszva végül sima, 19 pontos vereséget szenvedett ellenük (73–54). A zöld-fehérek teljesen más arcukat mutatták a szerb Crvena Zvezda ellen, remek védekezéssel és eredményes támadójátékkal már az első félidőben állva hagyták az ellenfelet (55–28), és még az is belefért, hogy szünet után visszavettek a tempóból, lehetőséget adva a szerbeknek a felzárkózásra (73–61). Ennél közelebb viszont már nem engedte férkőzni ellenfelét a Mikes-csapat, amely a 20 pontos Khadijiah Cave, a 19 pontig jutó Britney Jones és a 18 egységet szóró Maria Jespersen vezérletével végül megérdemelt, húszpontos diadalt aratott (83–63).

Zoran Mikes vezetőedző elégedetten nyilatkozott a győzelmet követően, ugyanakkor azt is elmondta, még sok munka vár rájuk annak érdekében, hogy a lehető legjobban mutassanak a pályán. „Büszke vagyok a játékosaimra, mivel véleményem szerint nagyon jól játszottunk az első félidőben. A hazai pálya előnyét élvezte az ellenfél, emiatt rendkívül motiváltak voltak, ráadásul mi fáradtak voltunk az előző napi meccs miatt, ami azért jelent valamit. Győztünk, arra viszont oda kell figyelnünk, hogy nem húsz, hanem negyven percet tart egy mérkőzés. A második játékrészben kapkodóvá vált a játékunk, sokat hibáztunk, ezen kell javítanunk, hiszen hosszú még az idény, remélem megtanultuk a leckét. Gratulálok a lányoknak, úgy gondolom, ma bebizonyítottuk, hogy van potenciál ebben a csapatban, de a munka nagy része még ezután jön, sokat kell még dolgoznunk azért, hogy jobbakká váljunk” – értékelt a Sepsi-SIC bosnyák vezetőedzője.

A belgrádi selejtezőcsoport végső állása a lapzártánk után végződött Olimpiakosz–Crvena Zvezda összecsapás végeredményétől függ, de mivel kevés az esélye a szerbek 19 vagy 20 pontos győzelmének, így borítékolható, hogy a mieink a csoport második helyén végeznek, ami azt jelenti, hogy nemzetközi szereplésüket az Európa-kupa csoportkörében folytathatják.

A miskolci selejtezőcsoportban kettős győzelemmel felküzdötte magát az Euroliga-főtáblára a DVTK – Hun-Therm együttese, így a 2004/2005-ös szezon után idén ismét három magyar csapat fog szerepelni Európa legszínvonalasabb versenysorozatában: a Sopron Basket, az Atomerőmű KSC Szekszárd, és a DVTK.

Fotó: Sepsi-SIC

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük