Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fejér Bélával beszélgettünk

Fejér Bélával beszélgettünk Sport

A Sepsi OSK zabolai születésű kapusa, Fejér Béla a magyar másodosztályban szereplő Nyíregyháza Spartacus FC csapatát erősíti immár négy hete. A 25 éves játékos elmondása szerint nagyon jól fogadta őt a csapat, úgy érzi, hamar beilleszkedett, már védett is három mérkőzésen.

Hirdetés
Hirdetés

A hálóőr egy évre került kölcsönbe a Spartacushoz, ennek minden percét és lehetőségét szeretné kihasználni. A fiatal kapussal beszélgettünk.

– Hogy vagy? Mivel telt az elmúlt időszak?

– Köszönöm szépen, jól vagyok. Most már négy hete, hogy Nyíregyházán vagyok, úgyhogy leginkább a beilleszkedéssel telt ez az időszak, illetve a napi edzésekkel, heti rendszerességgel zajló meccsekkel. Emellett igyekeztem felfedezni a várost, mert számos látnivaló akad, és három napot Budapesten is voltam.

– Hogyan fogadtak Nyíregyházán?

– Idáig nem volt probléma, nagyon tetszik. Mindenki nagyon kedves, úgy érzem, befogadtak a csapattársaim, az edző is jó. Elég sok mindenben segítettek az elmúlt időszakban, így eléggé hamar beilleszkedtem. Mondjuk, hármukat már ismertem régebbről, például Yasin Hameddal már harmadszorra vagyunk csapattársak.

– Hány meccset védtél már eddig? Hogy ment?

– Eddig három mérkőzésen voltam én a kapus, amelyből kettőt elvesztettünk 1-0-ra, az utolsót pedig megnyertük ugyanilyen eredménnyel, azonban igyekszem egyre többet bizonyítani.

– Miért döntöttél úgy, hogy Magyarországon folytatod a pályafutásod?

– Több játéklehetőségre vágytam, és úgy éreztem, jót fog tenni számomra a változás. Itt folyamatosan lehetőséget kapok, és ez fontos. Sándor István, azaz Pista bácsi megkeresésére döntöttem úgy, hogy kipróbálom magam a Nyíregyházánál, akivel már a Sepsi OSK-nál is együtt dolgoztunk, így már ismertem, és biztos voltam benne, hogy általa jó helyre kerülök, egy jó csapathoz.

– Ki támogatott a legtöbbet az elmúlt időszakban?

– A családom mellettem voltam mindenben, beleértve a menyasszonyomat, a szüleimet és más közeli rokonokat is, és persze a barátaim is sokat segítettek. Egyszóval: mindenki, aki mellettem tudott lenni, az mellettem is volt. A menyasszonyom is kiköltözött velem Magyarországra, ez így a legjobb.

– Egy évre köt a szerződésed, utána hol látod magad?

– Egyelőre csak játszani szeretnék, mert számomra ez a legfontosabb. Miután lejár ez az egy év, akkor majd meglátjuk, mi lesz, mit hoz a jövő. Úgy érzem, mindig a jelenre kell fókuszálnunk, abból kihozni a legtöbbet, és a jövőnk majd eszerint alakul.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások