Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Esélyük sem volt Krajovával

Esélyük sem volt Krajovával Sport

Visszavágott a szezon eleji vereségért a Krajovai U csapata múlt pénteken, mégpedig azzal, hogy mindhárom pontot elvitte Sepsiszentgyörgyről. A Sepsi OSK a Kolozsvári CFR-től zsinórban elszenvedett három vereség után a negyediket is elszenvedte a labdarúgó élvonal felsőházi rájátszásának második fordulójában.

Március 15-e előtti tisztelgésképpen a Székely Légió egy Széchenyi Istvántól származó idézettel üzent mindenkinek: „Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn” – írták az ünnepi molinóra.

Eugen Neagoe pályára küldte a vállsérülésből felépült Bryan Nouviert, a francia szélső ezt már a 8. percben meghálálta azzal, hogy remekül indította a robbanékony Florin Ștefant, aki néhány centivel a bal alsó sarok mellé gurított ziccerben. A folytatás pontosan úgy alakult, ahogy Devis Mangia elképzelte, az oltyánok magukhoz ragadták a kezdeményezést, és csakhamar a vezetést is megszerezték. A 21. percben egy szöglet után Renato Kelić fejesét Niczuly Roland még hárítani tudta, azonban a kipattanóra lecsapó Alexandru Mateiu a jobb alsóba küldte a labdát (0–1). Krajova tizenkilencedszer volt eredményes rögzített helyzetből, míg a háromszéki alakulat tizenötödik gólját kapta hasonló helyzetből a szezonban.

A Sepsi OSK játékosai nem tudtak érdemben reagálni a kapott gólra, a vendégek pedig a folytatásban is rendkívül szervezetten futballoztak, Bărbuţ és Nicuşor Bancu révén akár növelhették volna előnyüket.

A második játékrészt határozottabban kezdte a szentgyörgyi gárda, szórványos próbálkozások jellemezték a játékukat, de egyik sem hozott áttörést, Rus lövése, illetve Jovanovic próbálkozása is célt tévesztett. A mérkőzés egésze alatt nem sikerült hozni a korábbi fordulókban felmutatott biztató előre játékot. Maradt a 0–1, az OSK playoffbeli második mérkőzésén is kikapott. A szentgyörgyi gárda három hónapja nyeretlen hazai pályán, de idegenben is legutóbb januárban győzött, a Medgyesi Gázmetán vendégeként.

Hirdetés
Hirdetés

A piros-fehérek legközelebb is hazai pályán játszanak, felsőházi rájátszás 3. fordulójában az FC Viitorul látogat Sepsiszentgyörgyre.

„Tudtuk, hogy egy nagyon jó csapattal kell szembenéznünk, szerettem volna, ha ennél jobban játszunk. Figyelmeztettem a fiúkat, hogy egy ilyen csapat ellen, mint Krajova, bármilyen apró figyelmetlenség sokba kerülhet, játékosaik képesek bármikor eldönteni a három pont sorsát. Véleményem szerint jól kezdtük a mérkőzést, volt egy hatalmas helyzetünk kapussal szemben, ha sikerült volna gólt szerezni, talán másképp alakul a meccs. Ezt követően könnyedén elveszítettük a labdát, és az ellenfelünk szögletből eredményes volt. Ezek után a vendégek gyors játékuknak köszönhetően további helyzeteket alakítottak ki ellentámadásokból, mi próbáltunk egyenlíteni, azonban a befejezéseknél hibáztunk. Sajnos, nem tudtunk pontot szerezni, most kéthetes szünet következik, remélem, időközben felépülnek a sérültjeink is” – értékelt Eugen Neagoe, a Sepsi OSK vezetőedzője.

Labdarúgó I. liga, rájátszás, felsőház, 2. forduló: Sepsi OSK–Krajovai Universitatea 0–1 (0–1), gólszerző: Mateiu (20.); FC Viitorul–Kolozsvári CFR 0–1 (0–0), gólszerző: Păun (74.). Az Astra Giurgiu–FCSB találkozó tegnapi lapzártánk után végződött. Az állás: 1. CFR 33 pont, 2. Krajova 29, 3. FCSB 25, 4. Viitorul 22, 5. Astra 20, 6. Sepsi OSK 19.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. március 18., 10:10
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Esélyünk se volt… így igaz! A „mester” a mérkőzés után azt nyilatkozta, hogy szeretné, ha a Krajova nyerné a bajnokságot. A fiúk zömének hozzáállása gyanúsan steril volt… A második félidőben pár veszélyes Sato-felfutást követően az edző gyorsan lecserélte a fülöp-szigeti hátvédet… Szerény véleményem, hogy ferde mérkőzés volt. Erre vigyázni kell, mert „a fagyi vissznyal(hat).