Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Értékes pontokat veszítettek

Értékes pontokat veszítettek Sport

A vezetést igen, de a győzelmet nem tudta megszerezni a Sepsi OSK az FC Voluntari ellen, a Bergodi-legénység a labdarúgó Szuperliga 20. fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén 1–1-es döntetlent játszott ilfovi riválisával. A piros-fehéreknek továbbra sem megy hazai pályán, tíz bajnoki meccsből csak hármat bírtak megnyerni.

Hirdetés
Hirdetés

A két csapat alig három nap után csapott ismét össze Sepsiszentgyörgyön, miután kedden a háromszékiek szintén hazai pályán magabiztosan 4–0-ra legyőzték az Ilfov megyeieket a Román-kupa csoportkörének utolsó fordulójában. A pénteki bajnokin is a piros-fehérek uralták a játékot, ennek megfelelően korán megszerezték a vezetést, a 21. percben egy szöglet után Ninaj passzolt Tudorie elé, aki közelről nem hibázott. Az OSK ezt követően nem tudta növelni előnyét, a szünet után is adódtak lehetőségek, ám Aganovic beadása a felső lécen csattant, Matei pedig jó helyzetben fölé lőtt. Ráadásul a gól után az egyik alapemberét is elveszítette a csapat, a Vadim Rață kemény belépője után megsérült Marius Ștefănescut kellett lecserélni. Ezután magukra találtak a vendégek és egymás után alakították ki a helyzeteiket. Negyedórával a vége előtt próbálkozásaik góllá értek, Merloi beadását Nemec fejelte be a kapu torkából. A végén a szentgyörgyiek mégis megszerezhették volna a győzelmet, de Safranko elpuskázta a kiváló lehetőséget. A Sepsi OSK három bajnoki győzelem után két értékes pontot veszített el a felsőházi rájátszásért zajló küzdelemben. A pénteki találkozón a sepsiszentgyörgyi klub plüssjátékokat gyűjtött, amelyeket ukrán menekült gyermekeknek juttatnak el. Az együttes számára újabb hazai meccs következik, szombaton 17 órakor a Kolozsvári U-t fogadja az év utolsó mérkőzésén.

A találkozó napján váratlanul jött a bejelentés, hogy közös megegyezés alapján felbontották Cătălin Golofca szerződését és a rutinos szélső távozik a háromszékiektől. Golofca 2020 őszén csatlakozott az együtteshez, akkor még kölcsönben a Kolozsvári CFR-től, majd 2021 nyarán leigazolta az OSK. A 32 éves labdarúgó a 2022–2023-as idényben 17 tétmeccsen kapott szerepet, azonban az utóbbi időben egyre kevesebb bizalmat szavaztak neki, október 9. óta nem is játszott a bajnokságban. Összességében 85 találkozón lépett gyepre a piros-fehérek színeiben, ezalatt nyolc gólt szerzett és hat gólpasszt osztott ki.

Labdarúgó Szuperliga, 20. forduló: Sepsi OSK–FC Voluntari 1–1 (1–0).

Sepsi OSK: Niczuly – Aganovic, Ninaj, Tamás, Dumitrescu (Ispas, 80.) – Matei (Achahbar, 68.), J. Rodriguez (Junior, 80.), Păun, Ștefănescu (Gheorghe, 28.) – Tudorie, Rondón (Safranko, 68.). Vezetőedző: Cristiano Bergodi. Voluntari: Popa – Ricardinho, Matricardi, Armas – Costin (Tavares, 88.), Rață (Popescu, 90+3.), Meleke, Govea, Aliji – Nemec (Andres, 88.), Florea (Merloi, 61.). Vezetőedző: Liviu Ciobotariu. Gólszerzők: Tudorie (20.), ill. Nemec (76.).

További eredmények: Hermannstadt–Farul 4–0, Kolozsvári U–Aradi UTA 0–0. A Botoșani–CFR és a Chindia–FCSB mérkőzések lapzárta után értek véget. Ma rendezik: 17.30-tól FC U Craiova–FC Argeș, 20.30-tól Mioveni–FC U Craiova; szerdán 19 órától Rapid–Petrolul.

Fotó: Sepsi OSK

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük